Aktuális

Felkavaró képsorok: Ezért ne hagyjunk semmit a babaágyban – videó

Bors

Létrehozva: 2021.01.19.

Horrorisztikus videót posztolt egy felhasználó a TikTokra. A képsorokon egy kisbaba látható, amint életveszélybe kerül egy ágyában hagyott kendő miatt.

Megrázó felvétel került fel a TikTokra, amelyen egy babafigyelő képsorai láthatók. A videó feltöltője azért tette közzé az ijesztő esetet, hogy ezzel felhívja a szülők figyelmét egy fontos tényre, miszerint

a babaágyba tilos bármilyen tárgyat betenni.

A vérfagyasztó képsorokon egy néhány hónapos kisbaba látható, amint a kiságyában mozgolódik. A pici egyetlen mozdulattal felrántja a mellette hagyott kendőt, amelyet néhány mozdulattal sikerül az arcára húznia. Mint az jól látható, a babának azonnal nehézségei akadnak a légzéssel, fulladás veszélyezteti.

A videóból kiderül, hogy szerencsére időben észrevették a szörnyűséget a szülők, a kisbabának pedig nem esett bántódása. Az egyébként egy év alatti csecsemőkkel foglalkozó TikTok-oldal azt javasolja, minden szülőnek az ABC-módszert érdemes követnie ilyen korú gyermekénél.

A: Alone, azaz egyedül,

B: Back, azaz hát,

C: Crib, azaz babaágy

Az ABC-modszer lényege, hogy az egy év alatti kisbabákat egyedül, a hátára fektetve kell elaltatni a kiságyában, mindenféle kendőt, tárgyat, játékot tilos mellette hagyni. Ugyanakkor nagyon fontos, hogy a babaágy a lehető legnagyobb biztonságot nyújtsa neki.

A videót már több mint kétmillióan megnézték a TikTokon, a reakciók alapján pedig kellően célba ért a jelenet.

Megszakad a szívem, amint látni lehet, ahogy az a kisbaba bepánikol…

Lecke megtanulva!

Na ezért őrzöm minden éjjel az én kicsikém álmát!

Nem tudom abbahagyni a sírást…

– írták a hozzászólások között.

(via)

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137750_auto_resized.jpg
origo.hu

Krokodilok a parton, a víz tele van cápával - a világ legveszélyesebb tengerpartjai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27172_resized.jpg?avcount=1713414312
origo.hu

Kiderült az igazság Kucsera Gábor és Tápai Szabina házasságáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139002_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, amelynek sosem látott bőséget hoz a Bika hava

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135226_auto_resized.jpg
vg.hu

Veszekedésbe fulladt Olaf Scholz kínai látogatása

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136295_auto_resized.jpg
ripost.hu

Feladta a harcot, édesapja után halt a hétvégi háztűzből kimentett 4 éves kisfiú

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133074_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Van egy sokkal találóbb kifejezés erre a mocskos, alávaló, szemét gazemberre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27171_resized.jpg?avcount=1713414312
origo.hu

Kiderült, ki Árpa Attila barátnője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713414312
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713414312
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136374_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Tökéletesen passzol” – Szoboszlai váratlan helyről kapott segítséget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27169_resized.jpg?avcount=1713414312
magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UVRAEPj92Rde_reGPCrh9iaTrDIK_5_6dA-lS3Set-0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE1MGEzMWU5ODljMTRlNTg4MTE3ZmYyMjI4ZjBlOTk3.jpg
Házborzongató

Rommá égett a fiatal szerelmesek háza - Nyolcadik hónapban lévő kismama és párja maradt otthon nélkül

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/unOv5ayKkWjYdvGJze0GYnDOOo7N4uZBfbD7h8RnrKc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2QzYWUyMzBkYzFmNzRhYzRiN2EwZWM0NjM4ZWRmMThm.jpg
dugó

Kilométeres torlódás Budapestnél - ma sem könnyű munkába jutni