Aktuális

Felháborító! Két forintért zárolták Ferenc bankszámláját

V. Zs. 

Létrehozva: 2017.06.07.

Patthelyzetbe került Ferenc, akinek problémája akadt a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal. A férfi nemrégiben kapott egy értesítést, amelyben közölték: ötezer forintot kell befizetnie végrehajtási költségként.

Ferenc megkérdezte, hogy miért kell ezt kifizetnie. Kiderült, hogy két forintos adótartozása van.

 – Úgy tudtam, hogy nincsen elmaradásom, minden hónapban pontosan fizetem a kötelezettségeimet, most mégis ez a levél fogadott. Próbáltam kideríteni az ügyintézőnél, hogy melyik adónemet érinti mindez, de ebben nem tudott segíteni. Annyit viszont elmondott, hogy egy éve görgetem magam előtt ezt a két forintot. Kicsit irreálisnak érzem, hogy ezért pluszt ötezer forintot is be kellene fizetnem – nyilatkozta a Borsnak Ferenc.

A legnagyobb probléma azonban nem ez. A férfi bankszámláját ugyanis zárolták is a fentiek miatt. Amikor Ferenc megpróbálta a bankján keresztül átutalni a büntetési tételt, közölték vele, hogy ezt nem tudja megtenni. 

– Kérdem én, hogyan lehet rendezni ezt a tartozást úgy, hogy nincs is forgalomban kétforintos érme, valamint tudomásom szerint ilyenkor lefelé kerekítünk – fakadt ki Ferenc.

Megkérdeztük a NAV-ot is. Válaszukban azt írták, lehetetlenség, hogy a fenti eset előforduljon, mivel feloldhatatlan ellentmondást tartalmaz. A rendszerbe épített kontrollmechanizmusok pedig még adminisztratív vagy egyéb hiba esetén sem teszik lehetővé, hogy a leírt eset megtörténjen. 

– A Nemzeti Adó- és Vámhivatal nem indít végrehajtási eljárást kétforintnyi összegre, mivel az arra történő bankszámlazárolás nem értelmezhető. A NAV végrehajtás keretében nem zárol bankszámlát, hanem hatósági átutalási megbízást, inkasszót bocsát ki, azonban ezer forint hátralék alatt ez nem lehetséges – áll a válaszukban.

Ferenc mégsem fér hozzá a pénzéhez. A könyvelője szerint várhatóan majd csak csütörtökön lesz esélye arra, hogy rendezze a NAV szerint is lehetetlen tartozását.

Elképesztő esetek

Mások is jártak már hasonlóan. Egy férfi 2007-ben havonta kapott arról levelet, hogy egy banknak egy forinttal tartozik. Annak ellenére, hogy már egy évvel korábban megszüntette a számláját.

Mást egy öt éve nem használt bankszámla miatt figyelmeztettek, hogy 188 forintos mínusz van rajta, amelynek kiegyenlítése egy behajtó céghez került. Felmerülhetett a kérdés: vajon azt hogy lehet befizetni?

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088434_auto_resized.png
origo.hu

A TV2 házaspárja váratlanul különvált

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711702214
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087833_auto_resized.jpg
vg.hu

Reagált a Budapest Airport a 729 forintos bőrönd-kiárusításra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090033_auto_resized.png
metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091212_auto_resized.jpg
vg.hu

Meglepő katonai szövetségest talált Oroszország

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711702214
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17075627_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Tuti trükk a főtt tojás pucolásához: így biztosan nem ragad a héjhoz a fehérje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711702214
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/72Cjs82PCBFRY-f_4a-SA4Qf8FwuQl3cYT0qo2nU9Bo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiNDhiYmViYjhlNjRmOWM4NmQ0YWUyNTExYTQ1NTlk.jpg
Tragédia

Robbanás történt Budapesten: egy ember meghalt, többen megsérültek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/HIf_0xuUVsMIc5wXgbn4ug5SYgYu5e8W1LvNPHBoRSg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2YzQyNTM5ZDA2MjRkMjA4NWQzMTE2NzYzYjZiZjNj.jpg
Óraállítás

Ezt még gyorsan mindenkinek meg kéne csinálnia, mielőtt átállítjuk az órát!