Aktuális

Felfüggesztettet börtönt kapott egy zaklató, aki bombával fenyegetőzött

MTI

Létrehozva: 2021.02.03.

A bíróság két év börtönbüntetésre ítélte -  végrehajtásában 5 év próbaidőre felfüggesztve - azt a zaklató férfit, aki bombák robbantásával fenyegetőzött - közölte a Budapest Környéki Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Azt írták, hogy a férfi január 31-én álnéven, a saját mobiltelefonjáról tárcsázta a 112-es segélyhívót, majd

közölte a diszpécserrel, hogy bombát helyezett el egy bevásárlóközpont, egy hajléktalanszálló és a vöröskereszt egy intézményének területén.

Hozzátette, hogy ha egy általa megnevezett nő - aki állítása szerint tönkretette az életét - nem jelenik meg meztelenül, 30 ezer forinttal egy megjelölt helyen, akkor felrobbantja a bombákat.

A közlemény szerint a veszélyhelyzet elhárítására a rendőrség nagy erőkkel vonult ki a megjelölt helyszínekre, amelyeket kiürítettek. Az intézkedés 180 embert érintett, de bombát egyik helyszínen sem találtak. A férfit még aznap "intézkedés alá vonták" - tették hozzá.

A tárgyaláson a vádlott elismerte a cselekmény elkövetését, lemondott a tárgyaláshoz való jogáról.

Ezt a bíróság elfogadta, és a férfit három rendbeli közveszéllyel fenyegetés bűntettében mondta ki bűnösnek, és a vele szemben korábban zaklatás vétsége miatt hozott büntetővégzésének próbára bocsátó rendelkezését hatályon kívül helyezte.

A felfüggesztett börtönbüntetés mellett elrendelték a vádlott pártfogó felügyeletét is.

Az indokolásban a bíróság kiemelte, hogy a köznyugalom súlyos megzavarása amiatt valósult meg, mert a bombariadó három helyszínt érintett, amelyek kiürítéséről a hatóságnak kellett gondoskodnia.

Az intézkedésben 32 rendőr vett részt 14 szolgálati gépkocsival több, Pest megyei település rendőrkapitányságáról, valamint a katasztrófavédelem és a mentőszolgálat.

Enyhítő körülményként értékelte a bíróság egyebek mellett a beismerést, a megbánást, a vádlott rossz életkörülményeit.

Súlyosító körülmény volt a többszörös halmazat, a próbára bocsátás hatálya alatti elkövetés, ahol ugyanaz a nő szerepelt sértettként hasonló fenyegetésekkel, valamint a nagy erők mozgósítása.

Az ítéletet az ügyész, a vádlott és a védő is tudomásul vette, így az jogerős - áll a bírósági közleményben.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085749_auto_resized.png
origo.hu

Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26455_resized.jpg?avcount=1711669815
origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080249_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Extrém drága kocsiban fotózták le Balogh Edinát, mindenkinek leesett az álla ettől a csúcsjárgánytól

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090505_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092055_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Ti melyik oldalatokon aludtok? Komoly veszélyeket rejt a legnépszerűbb póz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091212_auto_resized.jpg
vg.hu

Meglepő katonai szövetségest talált Oroszország

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26454_resized.jpg?avcount=1711669815
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091619_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 29.: Túlcsordulnak az érzelmek nagypénteken

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711669815
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090910_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Gyerekként is nehéz volt, na de most megbirkózol-e ezzel a helyesírási teszttel?

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/exuIu_AbRG4eF0Q92vXzfxtL7aSxQ846EekyWfb8AfM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjZjZhNTEwNTUxODRiNDJhYmFiMGQ2MDY1NzMzMmIy.jpg
tragédia

"Az apja rögtön a vízbe ugrott, én hívtam a mentőket" - Megszólaltak a Kecskeméten vízbe fulladt Andorka szülei