Aktuális

Felfüggesztett börtönre ítélte Donáth Anna apját a bíróság

Bors

Létrehozva: 2021.02.24.

Folytatólagosan elkövetett szeméremsértés és aljas indokból elkövetett könnyű testi sértés miatt felfüggesztett börtönre ítélte Donáth Lászlót a bíróság – tudta meg a PestiSrácok.hu. A momentumos Donáth Anna édesapjának zaklatási botránya 2019 augusztusában robbant ki, amikor napvilágot látott, hogy több nőt is zaklathatott.  A volt MSZP-s politikus rögtön azzal védekezett, hogy politikai lejáratókampány áldozata, ám a vádemelés és a bíróság mostani végzése ezt cáfolja. A döntés nem jogerős.

Forrás: MTI

Felfüggesztett börtönre ítélte a folytatólagosan elkövetett szeméremsértéssel és aljas indokból elkövetett könnyű testi sértéssel vádolt Donáth László volt szocialista politikust, evangélikus lelkészt a Budapesti II. és III. Kerületi Bíróság – derült ki az ügyészség Pesti Srácoknak küldött válaszából.

Az ügyben elsőként a bíróságot keresték meg, tőlük azt a választ kapták, hogy

a Budapesti II. és III. Kerületi Bíróság 2021. február 19-én – az ügyészség indítványa alapján – tárgyalás mellőzésével hozott büntetővégzést az ügyben.

Ezután fordultak a Fővárosi Főügyészséghez, akik ma portáluknak azt írták,

a kérdezett ügyben a bíróság büntetővégzésével – az ügyészi indítvánnyal teljes mértékben egyezően – a vádlottal szemben aljas indokból elkövetett könnyű testi sértés bűntette és folytatólagosan elkövetett szeméremsértés vétsége miatt 1 év 6 hónap szabadságvesztést szabott ki. A bíróság a szabadságvesztés végrehajtását – melynek végrehajtási fokozata börtön – 2 év 6 hónap próbaidőre felfüggesztette. A végzés ellen az ügyészség nem kéri tárgyalás tartását, ez a jog a vádlottat és a védőt is megilleti, így a végzés nem végleges.

Másfél éve robbant ki a botrány

A momentumos Donáth Anna édesapjának botránya 2019 augusztusában robbant ki: több nő ugyanis arról panaszkodott egy szeretetotthonban, ahol dolgozott, hogy zaklatta őket, sőt, volt, aki feljelentést is tett, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) pedig nyomozni kezdett, majd 2019 decemberében meggyanúsították Donáthot.

A 888.hu-nak az ügyről és Donáthról így nyilatkozott egy érintett:

az idősek és a kövérek megúszták. Ahogy meghallottuk a hangját, amikor bejött az épületbe, már rohantunk. Volt, hogy a wc-be befutottunk elbújni, mert ha szembetalálkozott vele az ember, akkor mi volt? Jöjjön a tornaszobába, kedves! És akkor bevitt mindenkit, elkezdett beszélgetni persze, aztán mindig volt egy kis combfogdosás meg fenékpaskolás. És ez csak a mindennapos, alap volt. Akivel csak lehetett, azzal kikezdett. A folyosón, a lépcsőn elkapta az embereket ez ment éveken keresztül. És mindenki tudta. Ő ilyen volt egész életében. De senki nem lépett, féltek tőle. Nagyon karizmatikus egyéniségről van szó. Minden dolgozóval elhitette azt, hogy hálásak lehetünk azért, hogy ott dolgozhatunk. Senki nem mert szólni semmiért, mert ő a főnök és komoly kapcsolatai vannak. És akkor ott megszeppenve, fiatal lányok főleg, csak ott álltunk és néztünk, hogy na most mit csináljunk. És csak ennyit tudtunk tenni, hogy menekültünk.

Donáth László a botrány kirobbanása után rögtön azzal védekezett, hogy politikai lejáratókampány áldozata, pedig az ügyben még pszichológus szakértőt is kirendeltek, aki meghallgatta a feljelentő sértettet. A szakértő nagy segítség minden nyomozásban, hiszen az ilyen esetekben a traumatizáltságot, illetve az élet- és élményszerűséget vizsgálja meg. Az ügyészség február elején emelt vádat Donáth ellen, akkori tájékoztatásukban közölték: feljelentés, orvosi iratok, tanúvallomások és igazságügyi pszichológusszakértői vélemény bizonyítja a cselekményeket. Most kiderült, hogy ezzel  a bíróság is egyetértett.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144027_auto_resized.jpg
origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713544217
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144310_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143247_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ma éjjel Izrael megtámadta Iránt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141581_auto_resized.png
metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27218_resized.jpg?avcount=1713544217
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144981_auto_resized.jpg
travelo.hu

Ez a világ legforgalmasabb repülőtere

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713544217
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713544217
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141717_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/eHoVeyx6gIlDwR7p63pRcTgYlu0g8sySEhGhq5IsMus/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzAzMjlkZWY5NTczZTQ5OGJiNjcyMzU4Mjc0Y2U2MmFk.jpg
Márka

A Mészáros-csoport megvásárolta a híres babaáruház-láncot