Aktuális

Felébreszti és megmasszírozza sofőrjét az új Mercedes

Bors

Létrehozva: 2013.05.26.

A Mercedes Benz neve évtizedek óta egybeforrt a minőségi autógyártással. Az S-osztály, mint a cég legnagyobb személyautója mindig is a luxusra épült, az adott kor legfejlettebb technológiáival. Az új S-osztály a napokban mutatkozott be, lássuk, hol is tartunk.

Csúcs Elterjedt gyakorlat az autóiparban, hogy a legújabb technikai fejlesztéseket először az adott gyártó csúcsmodelljén mutatják be, majd az évek alatt ezek a megoldások beépülnek a kisebb, népszerűbb kategóriákba is. Az új S-osztály számtalan világújdonságot hoz, ezek közül csemegézünk.

A világítótestekben már csak LED-égők vannak. A mögöttes forgalom kímélése érdekében éjszaka vagy a közlekedési lámpánál várakozva lecsökken a féklámpa
fényereje. Az éjszakai vezetést egy asszisztensrendszer szolgálja: új sztereókamerájával és több fokozatú radarérzékelőivel 360 fokban lát maga körül az S-osztály, így jobban felismeri a közlekedési veszélyhelyzeteket. 

Fékasszisztens rendszer útkereszteződés-asszisztenssel: sztereókamerával felismeri a szaggatott vonallal elválasztott szomszéd sávban közlekedőt, különösen a szembe jövőt, és féloldalas fékezéssel segít elkerülni a véletlenszerű sávelhagyás veszélyét.

Az S-osztály előre észreveszi az úthibákat. Amennyiben a sztereókamera segítségével az útfelület-letapogató hibát lát, a kocsi villámgyorsan átállítja a futóművet az új helyzetre.

Két nagy, felbontású, színes TFT-képernyő az S-osztály információs központja. A baloldali az eddigi kombinált műszer funkcióit veszi át, míg a jobboldali a szórakoztató-tájékoztató funkciók komfortos kezelésére szolgál.

Éjjel látó asszisztens Plus: hőképkamerával felismeri, ha ember vagy állat jelenik meg kivilágítatlan területen, a sebességmérőről automatikusan átkapcsol egy éles éjjel látó képre, megmutatva és kijelölve a veszélyforrást.

Új a klímaberendezés, amely illatosít, ionizál és az alaptípusnál hatásosabban szűr.
 
Az új PRE-SAFE® rendszer felismeri a gyalogost, és 50 km/órás sebességig önálló fékezéssel előzi meg az elütést. Ha hátulról rohanna valaki az autóba, a hátsó vészvillogó működtetésével figyelmezteti a követő járművet. Ha továbbra is fennáll a veszély, behúzza a rögzítőféket, hogy minimumra csökkenjen az utasokat a jármű előrelökése folytán érő trauma.
 
Az övcsat-kézbeadó villanymotorja önműködően mozgatja fel és le a megvilágított csatot. A Beltbag egy felfújható övszalag, amely csökkenti a hátul ülők mellkasának terhelését, míg a fekvőülés párnája alatt a Cushionbag akadályozza meg, hogy baleset esetén az utas kicsússzon a biztonsági öv alatt.
 
Aktív sávtartó rendszer: felismeri a szembe jövő forgalmat és a szomszédos forgalmi sáv foglaltságát, féloldalas fékezéssel segít elkerülni a véletlenszerű sávelhagyás veszélyét.
 
Éberségfigyelő rendszer: jelez a fáradt, figyelmetlen autósnak. A vészjelzés kiadásakor a navigátor mutatja a közeli pihenőt.

A masszázsfunkció 14 külön vezérelhető légpárnát tartalmaz az üléstámlában, és melegíteni is képes. Összesen hat masszázsprogram közül lehet választani. Az ülések ülésszellőzést kaptak.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145965_auto_resized.jpg
origo.hu

Norris először, Hamilton két és fél év után nyerhet - az F1 Kínai Nagydíj sprintfutama élőben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713591310
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145449_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Lövéshangokra riadtak fel a szegediek, a város több pontján is észlelték a különös zajt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145007_auto_resized.png
hirtv.hu

Olyan történetet idézett fel Orbán Viktor, amitől ledöbbent a hallgatósága + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139025_auto_resized.jpg
ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144655_auto_resized.jpg
vg.hu

A cégek kényszerértékesítéséről kérdezte Svájc elnöke Orbán Viktort Budapesten

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27232_resized.jpg?avcount=1713591310
origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143035_auto_resized.jpg
travelo.hu

Videó: Anyukája mellett szinte eltörpül a Szegedi Vadaspark legújabb, cuki lakója

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713591310
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713591310
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145602_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól