Aktuális

A legkisebb koporsók a legnehezebbek: feladta a küzdelmet a rák ellen a 10 éves angyalarcú kislány

Bors

Létrehozva: 2021.09.22.

Tragikus módon vesztette életét egy ártatlan kislány, aki hosszú időn keresztül küzdött a halálos betegség ellen.

A kis Sophie Fairall a rák egy ritka típusával küzdött, amely a gyerekek lágyszövetében alakul ki. A hampshire-i Stubbingtonból származó kislánynál tavaly szeptemberben diagnosztizálták a halálos betegséget. 

Azóta Sophie számos kemoterápián, sugárkezelésen és műtéten esett át. Rendkívüli módon harcolt a rák ellen, eltávolították a 30 centis tumorját is, ám sajnálatos módon júniusban kiújult az embrionális rhabdomyosarcoma daganata. Ekkor közölték a családdal: nincs gyógymód Sophie számára.

Sophie szüleinek ráadásul ekkor egy nagyon nehéz döntést is meg kellett hoznia, arról, hogy ennek fényében befejezik a kezelését. 

Családja ezután minden erejével azon dolgozott, hogy megvalósítsák a kislány álmait, mint például egy közös főzést Gordon Ramseyvel. Még az angol labdarúgó-válogatott is küldött számára támogató üzeneteket. 

Sőt Sophie a nemzet szívét is megdobogtatta, amikor júliusban megjelent a This Morning című műsorban. Egy tiarát is kapott a műsorvezetőtől, Holly Willoughby-tól. Akkor a televízió kamerái előtt Sophie félve elárulta, hogy az orvosok mindössze hat hónapot adtak neki. 

- Sophie-nak annyi mindent kellett volna még megadni, és nem lett volna szabad így történnie. Ő volt a legszebb, legviccesebb, leggondosabb, legerősebb lány, akit valaha is ismertem. Ki gondolta volna, hogy egy 10 éves kislány ilyen nagy hatással lehet ennyi emberre. Teljesen összetört a szívem, a fájdalmat nem is tudom leírni, csak annyit mondhatok, hogy ez a legfájdalmasabb dolog, amit valaha átéltem. Egy részem ma meghalt, és soha többé nem leszek ugyanaz – írta az összetört szívű édesanya, Charlotte, aki tegnap jelentette be kislánya halálhírét. 

Sophie hihetetlen módon élete utolsó hónapjaiban 50 000 fontot (kb. 20 millió forint) is összegyűjtött az Alice's Arc gyermekrák elleni jótékonysági szervezet számára - számolt be róla a The Sun.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27209_resized.jpg?avcount=1713533709
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27210_resized.jpg?avcount=1713533709
origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143250_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Testvérviszály lett Vajna Timi nagymamájának kórházi kezeléséből

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142412_auto_resized.jpg
hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141971_auto_resized.jpg
ripost.hu

Oroszországban élhet az OBI tulajdonosa, aki 6 éve tűnt el rejtélyes körülmények között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144206_auto_resized.jpg
vg.hu

Halálos tömegbaleset Budapesten: őket körözi a rendőrség – fotó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27211_resized.jpg?avcount=1713533709
origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17125081_auto_resized.jpg
astronet.hu

Heti szerelmi horoszkóp 2024. április 13-19.: Most semmivel sem kellene kapkodni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713533709
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143795_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szteroidos kezelést kapok” – komoly problémával küzd Marics Peti

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141717_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/eHoVeyx6gIlDwR7p63pRcTgYlu0g8sySEhGhq5IsMus/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzAzMjlkZWY5NTczZTQ5OGJiNjcyMzU4Mjc0Y2U2MmFk.jpg
Márka

A Mészáros-csoport megvásárolta a híres babaáruház-láncot

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/lOoBmQLYXACs563EMIpVsBsKTv0EtkDBzA8KV6LibNE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2E0MTM1YWNiY2Y3YzRmNDFiNTYyNDIxNzdkNGI1YTIy.jpg
Család

Hornung Ágnes: a kormány 14 éve kiemelt figyelmet szentel a családoknak és a gyermeket vállalóknak