Aktuális

Ezt is megértük: Rendőröket oktat a Viszkis

G. Sz.

Létrehozva: 2018.05.30.

Rablóból lesz a legjobb pandúr, tartja a mondás, ami Ambrus Attila esetében új értelmet nyert. A Viszkis tanácsát ezúttal rendőrök kérték. Hol hibáztak, amikor ő megszökött a börtönből? Ambrus Attila rablótrükkökről tartott előadást egykori üldözőinek.

Forrás: Bors

A Viszkis rablóként elhíresült Ambrus nemrég Budapesten nyugdíjas rendőröknek tartott előadást arról, hogyan is kell bűnözőket elfogni. 

– Egy rendőri szakszervezeti vezető megkeresett, és ő kérdezte, hogy nem beszélgetnék-e el nyugdíjas, egykori rendőrökkel a dolgaimról, és mivel úgy gondoltam, érdekes bűnügyi, bűnüldözési szempontból megközelíteni a történetem, igent mondtam – meséli a Borsnak Ambrus, aki lapunknak elárulta, hogy ugyan nem készült külön „műsorral” a számára különleges közönségnek, de igyekezett a lehető leggyakorlatiasabb lenni.

– Elsősorban arról beszélgettünk, hogyan kellene bizonyos élethelyzetekben a bűnözők fejével gondolkodni. Anno a rendőrség is elismerte, hogy az én ügyemben rossz kommunikációs stratégiát használtak, és mindent csak erőből próbáltak megoldani, miközben a gyakorlatban teljesen más szituáció állt fenn. A rendőröknek is pont arról beszéltem, hogy lehet izomból kommunikálni, de csak akkor, ha már megvan a tettes.

– Mert előtte, azt gondolom, fő a szerénység. Egyébként az ártatlanság vélelme is mindenkit megillet. Nagyon sok olyan dolgot olvastak az én fejemre is, amikkel kapcsolatban utólag a bíróság is felmentett. Gyakorlatilag a népszerűségemet annak is köszönhetem, hogy mindenáron azt akarták letolni az emberek torkán, hogy én egy vértetű csávó vagyok – magyarázza Ambrus, majd hozzáteszi, egyáltalán nem tartja magát bűnügyi szakembernek, nem olvasott szakkönyveket, ő csak a saját tapasztalatairól tud mesélni, ugyanis korábban valóban bűnözőként élt.

– Még arról is beszéltünk, hogy az utolsó balhémnál körülbelül egész Budapestet lezárták, miközben, ha kihoztak volna egy nyomozókutyát, rövid idő alatt kiszagolt volna, mert 150 méterre a banktól egy bokor alatt bújtam el. Itt is kiderült, mennyire fontos az aprólékosság és a kreatív gondolkodás, főleg egy forró nyomos helyszínnél.

Ambrus előadásának abszolút pozitív volt a fogadtatása, és úgy érzi, a találkozásból a rendőrök és ő is tudott tanulni.

– Nagyon kedvesek voltak, még egy sorszámos rendőrségi pólót is kaptam tőlük ajándékba. Az egész beszélgetésnek az volt az üzenete, hogy igenis van visszaút a börtönből, és aki onnan jön, annak nem feltétlenül kell megrohadnia. Rendőri részről már van egy elfogadás az irányomba, és a tisztelet részemről is mindig megvolt feléjük. Nekem anno a rendőrök nem ellenségeim, hanem ellenfeleim voltak, és amit tettem, azért keményen meg is bűnhődtem.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140396_auto_resized.jpg
origo.hu

Haalandot keresik, Ancelotti szemöldöke legyőzte Guardiolát - mutatjuk a legjobb BL-negyeddöntős mémeket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27179_resized.jpg?avcount=1713443711
origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134845_auto_resized.png
metropol.hu

Most jött! Zuglói iskolából tűnt el Marsalkó Lilla

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136151_auto_resized.jpg
vg.hu

Vihar a sivatagban: folyókká váltak az utak Dubajban – videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140333_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Meteorológusok: nem biztos, hogy természetes okból zúdult özönvíz Dubajra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27185_resized.jpg?avcount=1713443711
origo.hu

Undorítóan zaklatta a veronai buszbaleset halottjainak hozzátartozóit egy férfi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140211_auto_resized.jpg
travelo.hu

Mintha idegenek lények lennének - A Kilimandzsáró különleges fái

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713443711
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713443711
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139583_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Óriási fordulat a Házasság első látásra című műsorban, ezt ki gondolta volna?

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UVRAEPj92Rde_reGPCrh9iaTrDIK_5_6dA-lS3Set-0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE1MGEzMWU5ODljMTRlNTg4MTE3ZmYyMjI4ZjBlOTk3.jpg
Házborzongató

Rommá égett a fiatal szerelmesek háza - Nyolcadik hónapban lévő kismama és párja maradt otthon nélkül

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/unOv5ayKkWjYdvGJze0GYnDOOo7N4uZBfbD7h8RnrKc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2QzYWUyMzBkYzFmNzRhYzRiN2EwZWM0NjM4ZWRmMThm.jpg
dugó

Kilométeres torlódás Budapestnél - ma sem könnyű munkába jutni