Aktuális

Ezen a gyönyörű helyen járt nászúton Stohl András és felesége

Bors

Létrehozva: 2021.04.08.

Nem akarták tovább halogatni az utazást.

Forrás: DFP

A legfrissebb Story magazin azt írja, hogy Stohl András és felesége, Vica a Maldív-szigeteken töltötték a nászútjukat és a hetilap fotókat is bemutatott a házaspár romantikus utazásáról. A színész és párja tavaly házasodtak össze, ám akkor a kezdődő pandémia miatt elhalasztották az utazást.

Most azonban útra keltek, mert nem akarták tovább halogatni a nászutat. Egyrészt mert vágytak rá, másrészt a színházak jelenleg úgyis be vannak zárva. 

– A kis faházunk udvarán volt egy medence, és 20 méterre tőlünk terült el az Indiai-óceán. A hálószobai ágyon fekve nézhettük a végtelen kékséget. Búvárpipával és búvártalppal fedeztük fel a vízi világot, (…) elmentünk delfint lesni és könnyűbúvárkodni egy különleges helyre – mesélte Stohl András felesége, Vica. A házaspár elárulta, hogy a későbbi utazásokra szeretnék vinni a gyerekeket is, mert ezúttal annyira hiányoztak, hogy az 5. nap után már egyre többet telefonáltak haza.

A nővérem is úgy engedett utunkra, hogy csináljunk kisbabát a nászúton, a családbővítés nem volt a programterv része. A jövőben nem zárjuk ki ennek a lehetőségét, de egyelőre nem tervezünk gyereket.

Amíg Bandika pici, oviba jár, addig biztosan nem. (…) Ha iskolás lesz, újragondoljuk a kérdést – vallotta be Stohl Vica.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089698_auto_resized.png
origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26470_resized.jpg?avcount=1711728018
origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17079298_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Kiszállok" – Ennyi volt, Till Attila elbúcsúzott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087355_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082095_auto_resized.jpg
ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092392_auto_resized.jpg
vg.hu

Rákaptak a magyar vevők a spanyol ingatlanokra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26469_resized.jpg?avcount=1711728018
origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17075366_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080117_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711728018
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/BiLhZoiJLZoecHN2tdARsLp7kgqeN1LbGmGdE8OHAAo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjMzk4MGY0Mzk4MzRiYmQ4MzIzYjNhZTFmMTI4OWMz.jpg
Rejtély

Három embert letartóztattak, ám a kétéves Danka még mindig nincs meg

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/rRUHl9iDYnbZwZW6HUfDpmXFQ7gldwISUpAr27hKUnU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzlkNmU5MTU2YTVmZjRmN2U5MGUxZGFiZjZiMjE2ZTIy.jpg
Segítség

Szijjártó Péter: célba ért a magyar segítség