Aktuális

Ez a férfi lehet a gyilkos tettestársa

MTI

Létrehozva: 2012.08.17.

A júliusi burgaszi merénylet elkövetőjének egy feltételezett tettestársáról tett közzé két képet a bolgár belügyminisztérium csütörtökön.

 

Bolgár médiaértesülések szerint a hatóságok még nincsenek tisztában azzal, hogy a feltételezett bűnrészes – egy 25-30 év körüli, rövid, sötét hajú férfi – milyen módon segíthette a merénylőt. Csupán annyit közöltek, hogy a fényképeken szereplő személy összefüggésbe hozható a támadással. Az illető a minisztérium közlése szerint egy hamis michigani jogosítvánnyal igazolta magát. A kérdéses jogosítványt a merénylőnél találták meg a hatóságok, s először azt hitték, hogy az elkövetőé. Később azonban a merénylő arcvonásainak rekonstruálása során kiderült, hogy nem ez a helyzet.

A július 18-án, a Fekete-tenger partján fekvő Burgasz repterének parkolójában elkövetett robbantásos merényletben öt izraeli állampolgár vesztette életét, rajtuk kívül meghalt egy bolgár buszsofőr és a feltételezett merénylő, valamint megsebesült 32 személy. A merénylőről a támadás után egy hónappal még mindig nem tudják a bolgár hatóságok, hogy milyen nemzetiségű, hogyan és mikor lépett Bulgária területére, ahogy azt sem, hogy pontosan ki segíthette a robbantás kivitelezésében. Szófia egyelőre annyit árult el, hogy az elkövető külföldi volt, akit egy jól szervezett csoport segített.

Izrael korábban Iránt és a libanoni Hezbollah radikális síita szervezetet vádolta meg a támadás elkövetésével. Irán visszautasította a vádakat és Izraelt vádolta a merénylet kitervelésével.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141536_auto_resized.jpg
origo.hu

Rendkívüli hírt jelentett be a Fradi Dejan Sztankovicsról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27210_resized.jpg?avcount=1713538211
origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144653_auto_resized.png
metropol.hu

Körtvélyessy felfedte Tordy Géza halálának okát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137828_auto_resized.jpg
vg.hu

Új korszak kezdődik: péntektől mindenki tudni fogja, megéri-e átjárni tankolni a szomszédos országokba

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144082_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megszakad a szív: Vilmos herceg fakanalat ragadott, de közben is feleségéért aggódott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141331_auto_resized.png
hirtv.hu

Bayer Zsolt: Ide hallgass, te Magyar Péter!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27217_resized.jpg?avcount=1713538211
origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137545_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713538211
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713538211
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141717_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/eHoVeyx6gIlDwR7p63pRcTgYlu0g8sySEhGhq5IsMus/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzAzMjlkZWY5NTczZTQ5OGJiNjcyMzU4Mjc0Y2U2MmFk.jpg
Márka

A Mészáros-csoport megvásárolta a híres babaáruház-láncot