Aktuális

Befeszült a pályán a Kihívók sztárja

Bors

Létrehozva: 2021.04.08.

Egyre nagyobb a tét az Exatlonban, a kiélezett küzdelem mindenkire másképp hat. Van, akit felspannol, van, akit görcsössé tesz. Kővári Viktor olyan szinten befeszül, hogy emiatt fontos pontokat sem sikerül behúznia.

Nagyon fontos, vérre menő csatákon vannak túl a héten a Bajnokok és a Kihívók. A kékek a múlt heti magabiztos tripla tétes győzelem után nem tudtak ismételni, újra a faházba kerülnek. A héten ráadásul megint férfi párbaj van, ami teljesen kikészíti Kővári Viktort lelkileg. Már eddig is megfigyelhető volt, hogy a kiesés veszélye miatt be­feszül. De nemcsak ő szerepelt rosszul, a többi fiú sem brillírozott. Emiatt Ferenc Vivien na­gyon kiakadt, számon is kérte a csapattársakat.

Nagyon nehéz pozitívan gondolkodni egy párbajról – árulta el a Borsnak Viktor, majd hozzáfűzte: Mivel már van benne tapasztalatom, így egész másként gondolkodok róla, mint a játék elején. Tudtam, hogy idővel nem lehet elkerülni, de most már inkább úgy vagyok vele, hogy szeretnék a döntőig menetelni, nagyon hozzászoktam az itteni mindennapokhoz, megszerettem a többieket, és ez sokkal nagyobb nyomást rak rám. Nekem csak az segíthet, ha megpróbálok higgadt maradni, és félreteszem az érzéseimet. Ilyen beszélgetésekre szükség van ahhoz, hogy tisztán lássuk a dolgokat. Voltunk már fordított helyzetben is, de úgy gondolom, hogy ez idővel mindig normalizálódik. Kellene egy áttö­rés, hogy helyre kerüljön bennünk minden.

Vivien lapunknak elmondta: egy csapat akkor alkot igazi egységet, ha mindenki beleteszi a maximumot.

– Fontosnak érzem, hogy átbeszéljük azt is, ha valaki éppen gyengébben teljesít. Nekem is felhozták anno, amikor rástresszeltem a futamokra és nem sikerült hoznom a pontokat. Ebből én is tudtam meríteni és tanulni. Most beszélgettünk a lányokkal, és rájöttünk, hogy kicsit a fiúknak is jobban aktivizálniuk kell magukat – magya­rázta.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17129186_auto_resized.jpg
origo.hu

Szétplasztikáztatta magát, és teljesen lecsúszott az egykori gyönyörű szexszimbólum - drámai képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27107_resized.jpg?avcount=1713253510
origo.hu

Oroszország háborús üzenetet küldött Izraelnek és Iránnak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132644_auto_resized.jpg
vg.hu

Mobilfox: kiderült, kinek köszönhető a Deák téri pénzhullás

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130547_auto_resized.jpg
ripost.hu

Már Jürgen Klopp is lemondott róla? Szoboszlait támadják Angliában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17122197_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Üzentek az oroszok Zelenszkijnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27109_resized.jpg?avcount=1713253510
origo.hu

Drámai a helyzet: napokon belül kirobbanhat a világháború

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17115817_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Csak egy kiflit akart a NAV, a koszovói pékek a hátsó ajtón át menekültek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kiszivárgott! Ők lehetnek a Nyerő Páros új évadának szereplői

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17127599_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A sztárjósnő elárulta, melyik pár marad együtt Házasság első látásra végén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132965_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ezt látni kell, Lionel Messi fia őrületet okozott – videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132320_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Újabb sztárpár talált egymásra, mindenki őket nézte a verseny alatt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/vBuKAJglqrtYE5JKhUXNdqvy-IDY6mGzEVuRlQ-w1SM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBkZWExOTUyZTM4NTQ0YmM5YThhMzIzYmM2MDk3MjAy.jpg
Botrány

Magyar Péter tüntetését a guruló dollárbotrány egyik cége szervezte

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/Ae4RZb5-5qyhiL4m4yCopGRHVFB65IgKe8GwZUU2irc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBhNDA3MDYyYjExYjQwZDdhYTY1YzhjODM0ODU3MzAw.jpg
Hullámsír

Megdöbbentő fordulat a Hableány-katasztrófájában