Aktuális

Exatlon: „Fel vagyunk háborodva...” – erős kritika érte a Bajnokok csapatát

Bors

Létrehozva: 2021.05.17.

Az Exatlon Hungary Bajnokok csapatát kemény kritika érte.

Két korábbi exatlonista, Szabó-Thomka Hanna és Mischinger Péter nyers őszinteséggel beszélt a Bajnokok csapatáról legújabb YouTube-adásukban. A végső győztesek szerintük a Kihívók közül kerülnek majd ki.

Fel vagyunk háborodva, amiatt, mert a Bajnokok csapatának jónak kellene lennie. KépviselniÜk kellene a sportot, végig kellene jutniuk sérülésmentesen, és igenis győzzék le a Kihívókat… – fogalmazott Hanna, miután a Bajnokok csupán hárman maradtak.

Somhegyi Krisztián és Virág Andris távozásával Jósa Dani maradt az egyetlen piros fiú versenyző, míg a lányoknál Ujvári Iza és Halász Vivi van még versenyben. A két korábbi kihívó szerint azonban egyikük sem esélyes a végső győzelemre.

Szerintem Andris mondta meg a frankót, amikor mélyrepülésben voltak: „Nincs olyan, hogy rossz napunk van. Egy olimapiai bajnok, azért olimpiai bajnok, mert készül egy versenyre, és ha aznap reggel felkel, és ott van a téthelyzet, mindegy, hogy álmos, rosszul aludt, kicsit náthás, hasmenése van... Egy dolog számít, nyerni akarok…” – idézte fel a karatés szavait Mischinger Péter.

Hozzátette, voltak tehetséges, jó játékosok a piros csapatban, de erős kritikát fogalmazott meg.

Sportolóként bármennyire ügyesek, de nem összehasonlíthatóak egy Ungvári Miklóssal, egy Fodor Rajmunddal, egy Busa Gabival. Nem ugyanaz a szint, hogy világbajnokokról beszélünk egy olyan sportban, amit több százezren játszanak. Vagy a 10 magyar sportoló közül te vagy a legjobbb – mondta a korábbi kihívó fiú.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144138_auto_resized.jpg
origo.hu

Tizenöt méteres óriáskígyó tartotta rettegésben Indiát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713578117
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134477_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Mennyire ismered a retró tévéműsorokat? Kvízünkkel most letesztelheted a tudásodat!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142412_auto_resized.jpg
hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145716_auto_resized.jpg
ripost.hu

Kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából a Kossuth Lajos utcában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143905_auto_resized.png
hirtv.hu

Háború Ukrajnában - Kiderült, valójában miért támadta meg Irán Izraelt + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713578117
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143072_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713578117
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713578117
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145449_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Lövéshangokra riadtak fel a szegediek, a város több pontján is észlelték a különös zajt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól