Aktuális

Tűzoltóautóval vitte menyasszonyát az esküvőre a zirci lánglovag

Bors

Létrehozva: 2021.04.17.

Vágenhofer Roland élete a hivatása, 13 éve végzi lelkiismeretesen tűzoltó munkáját Zircen. Így nem meglepő, hogy polgári esküvőjére tűzoltóautó vitte őt és menyasszonyát. De, hogy legyen csavar is a történetben, egy héttel a nagy nap előtt nem mindennapi lánykéréssel lepte meg szerelmét.

Forrás: Bors

Vágenhofer Roland mindig tudta, ha egyszer megtalálja élete párját, akkor azzal összeköti életét. Kilenc évvel ezelőtt meg is találta Gfellner Kitti személyében, akinek mondta is:

Ha tíz évig együtt leszünk, elveszlek feleségül.

Végül egy évvel korábban kitűzték az időpontot, igaz a lánykérés elmaradt.

– Olyan hölgyet kerestem mindig is, aki társam az életben, akivel ösztönözzük, inspiráljuk egymást – mesélte a Borsnak Roland. – Kitti pont ilyen, az elmúlt években összecsiszolódtunk. Az esküvő dátumát kitűztük ugyan, de romantikus lánykérés nem volt. Szerintem minden nő vágyik pedig arra, elképzeli, ahogy a párja letérdel elé. Én nem tartom magam túl romantikusnak, de valahol mélyen mégis ott volt ez bennem, mert a nagy nap előtt sikerült meglepnem.

A zirci lánglovag imádja a hivatását, szabadidejében pedig vadászik. Kittit is egy vadász eseményen ismerte meg.

– Ezért oda terveztem, arra a helyre az eljegyzést, szerintem Kitti le is mondott róla – folyatta a most már hivatalosan is férj Roland. 

A kedvesem nagyon szereti a kutyákat, azt mondtam neki, hogy megyünk egy kölyköt megnézni egy tanyára Mindent előre elterveztem, szerveztem a megvalósításhoz segítséget is. Épp útba esett a vadászles, a barátom segített, és a vadászlesen ott vártam a páromat a virág és eljegyzési gyűrűként egy medál a karkötőjére. Mivel nem igazán hord gyűrűt, erre a karkötőjére pedig minden fontos közös élet eseményünkre kapott tőlem egy medált, így ez adott volt – részletezte a lánglovag.

– Jó volt látni a meglepetését, az örömét, bebizonyítottam, hogy azért én is tudok romantikus lenni. Minden úgy sikerült, ahogy elterveztem. Mint ahogy az esküvő is, a polgári szertartásra tűzoltó autóval érkeztünk a polgármesteri hivatalhoz - mesélte életük egyik legszebb eseményéről Roland. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145808_auto_resized.jpg
origo.hu

Ilyen még nem volt: aranyat lövell ki egy vulkán

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27233_resized.jpg?avcount=1713606610
origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144310_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137545_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146146_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Kevesellte a magyar pénzt, most román állampolgárságot kapott a magyar sportoló

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27234_resized.jpg?avcount=1713606610
origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144894_auto_resized.png
lakaskultura.hu

Váza saját kezűleg: Zseniális DIY-ötlet a lakberendezés szerelmeseinek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713606610
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713606610
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27241_resized.jpg?avcount=1713606610
magyarnemzet.hu

Orbán Viktor tudhat valamit, már Puzsér is a tenyeréből eszik

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/2_G2BbD5rJO973e3CnrEbJU5Jx3bR5d0dE5sVBumpx4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzdhNDcwZTVhMzk4OTQyNzNiYWM0MDQ3MzY2M2VhODVl.jpg
Botrány

A Karácsony vezette Városházán landolhattak a Hídpénz-botrány lenyúlt milliói

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban