Aktuális

A szerelem és a biztonság diktálja a 2021-es esküvői trendeket

Bors

Létrehozva: 2021.04.13.

Pandémia ide, vagy oda, nem csökkent sőt, nőtt a házasságkötési kedv Magyarországon. A párok szerelmesek, de már nem csak egymásra és hetedhétországra szóló lagzira, hanem a meghittségre és biztonságra is vágynak – nem kis fejtörést okozva ezzel az ebben az iparágban dolgozóknak.

Forrás: Vamos Wedding Photography

Bár az esküvőnek megvannak a saját hagyományai, íratlan szabályai, azért időről időre változnak kicsit a dolgok, újabb és újabb trendek jelennek meg, melyeken csavart még egyet a vírushelyzet és az ennek következtében kialakult korlátozások sora.

– A pandémia miatt gyakori lett, hogy a párok polgári keretek között szűk családi körben hivatalosan egybekelnek és a nagy vendégsereggel, barátokkal tervezett lakodalmat későbbre tolják kivárva ezzel a korlátozások feloldását, de olyan szertartásokat is egyre gyakrabban tartanak mikor a család kertjében mondja ki az igent az ifjú pár és a nagyszülők a házból, az ablak mögül biztonságban, de mégis ott lehetnek unokáik legnagyobb napján - nyilatkozott lapunknak Kovács Richárd kétszeres Wedding Award nyertes ceremóniamester.

Richárd az egyik legismertebb és legjobban keresett ceremóniamesterek egyike, több száz esküvővel a háta mögött, de mint mondja a párokhoz hasonlóan ez az időszak őt is komoly kihívások elé állította. Jelenleg ugyanis nem lehet lakodalmakat tartani, ugyanakkor a házasodni vágyó párok száma csaknem harmadával nőtt az elmúlt két évben.

– Idén 57 pár kért fel, hogy segítsem őket életük egyik legfontosabb napján. Ebből 21-en tervezték, hogy március, április vagy májusban fogadnak egymásnak örök hűséget. Sajnos most ezeket az időpontokat át kell ütemezni nyárra vagy őszre ami nagy kihívást jelent, de nemcsak nekem, hanem a vendéglátóhelyeknek is.

A helyszínek a hétvégi időpontokra foglaltak már mindenütt és közben torlódnak a párok is. Ezért elmondható, hogy a járvány ledöntötte azt a tabut miszerint nem tervezünk esküvőt hétköznapra. Egyre többen kelnek majd egybe kedden vagy szerdán is - árulta el a szakember,akitől azt is megtudtuk, hogy 2021-ben már vannak akik nem vágynak hatalmas kastélyokra, fényűzésre, luxus kiegészítőkre, lelógó kristálycsillárokra, tökéletesen elegánsan komponált dekorációkra, hanem valami sokkal egyszerűbbre, hétköznapibbra, lazábbra.

Persze ezzel egyidőben a habos esküvői ruhákban kimondott igenek száma is jelentős, de mostanában a természetesség, a naturalisztikus irány – ami eddig is jelen volt az esküvői trendekben – hódít igazán, és ez 2021-ben még tovább fokozódik. Egyre nagyobb trend lesz a „szabad ég alatt” kimondani a boldogító igent, és egyéb programokat is nyílt térre szervezni.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141572_auto_resized.jpg
origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713582017
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145931_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Ez már csak kapálózás" – alig szeretné valaki Tóth Andit az X-Faktorba mentornak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145786_auto_resized.jpg
mandiner.hu

„Jézusom, nem tudok beszélni” – jelentette ki az ATV-n Juhász Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143473_auto_resized.jpg
life.hu

Most lehet félnivalója Tom Cruise-nak: lánya, a 18 éves Suri boríthatja a bilit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713582017
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143035_auto_resized.jpg
travelo.hu

Videó: Anyukája mellett szinte eltörpül a Szegedi Vadaspark legújabb, cuki lakója

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713582017
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713582017
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145120_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143728_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elképesztő tündércukiság: legfrissebb fotóján Berki Emma tiszta apukája!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól