Aktuális

Ennek a nőnek tényleg mindene rózsaszín – fotók

Bors

Létrehozva: 2018.06.04.

Forrás: Instagram

Kitten Kay Sera milliókat költött arra, hogy ő legyen a legrózsaszínebb nő a világon. Sikerült is neki.

Lakásában minden – még a kutyája is – rózsaszín, hogy pedig ez megvalósulhasson rengeteg energiát igényelt, de az erre fordított időt és pénzt pedig egyáltalán nem sajnálja. Eddig összesen 364,5 millió forintnyi dollárt költött rózsaszín holmikra. Régi álma volt az egész házát, minden kütyüvel és ruhadarabbal együtt kizárólag rózsaszínné varázsolni, és ezt 54 éves korára elérte – írja a Mirror.

– Szeretem azt mondani, hogy én egy flamingó vagyok a galambok között. Ahogy reggelenként sétálok a zsúfolt utcán, mindenki egyforma, szürkében és feketében.  Semmiféle egyéniség, önkifejezés. Rólam legalább azt gondolják, „itt egy őrült”.

Minden egyes napja boldogan indul, hála a színnek, amiért már évtizedek óta rajong. Úgy érzi, a megjelenése, sőt, valójában az egész élete valamiféle tökéletesen megkomponált művészet, hiszen a rózsaszínnek is vannak árnyalatai, amik nem férnek meg egymással, nála viszont az nem eshet meg, hogy két tónus üti egymást, hiszen mindig törekszik a tökéletes összhangra, a makulátlan végeredményre.

KittenKay Sera (@kittenkaysera) által megosztott bejegyzés,

KittenKay Sera (@kittenkaysera) által megosztott bejegyzés,

KittenKay Sera (@kittenkaysera) által megosztott bejegyzés,

KittenKay Sera (@kittenkaysera) által megosztott bejegyzés,

KittenKay Sera (@kittenkaysera) által megosztott bejegyzés,

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145415_auto_resized.jpg
origo.hu

Óriási szponzori szerződést köthet a Fradi egy hatalmas világvállalattal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713592817
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145449_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Lövéshangokra riadtak fel a szegediek, a város több pontján is észlelték a különös zajt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145198_auto_resized.jpg
vg.hu

Órákon belül feleződik a bitcoin: mutatjuk, ki lesz a történelmi esemény legnagyobb nyertese

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142129_auto_resized.jpg
ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138611_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27232_resized.jpg?avcount=1713592817
origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713592817
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713592817
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145120_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145602_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól