Aktuális

Emberrel, kutyával kegyetlenül végeztek

Bors/MTI

Létrehozva: 2014.09.15.

Vádat emeltek az ellen a három brutális fiatal ellen, aki a rendőrség szerint egy embert agyonvert, egy másikat szintén súlyosan bántalmazottt, egy kutyát pedig felakasztott tavaly márciusban Miskolcon.

› Így történt a gyilkosság

2013 márciusa: a suhancok Miskolc Lyukóvölgy nevű városrészében, egyikük lakásán isznak. Éjfél körül, amikor már jócskán be vannak rúgva, ketten elhatározzák, hogy betörnek egy szomszédhoz. Bemásznak a kerítésen, a ház ajtaját berúgva behatolnak a lakásba. A zajra felébredő férfit a 18 éves fiatalember ököllel leüti, majd amikor megpróbál felállni a földről, akkor a 17 éves is. Ezután egyikük elővesz egy kést, és szurkálni kezdi a 64 éves embert, társa pedig tovább üti és rugdossa. Közben folyamatosan pénzt követelnek tőle. A sértett meghal, a tettesek 37 ezer forint értékben visznek el használati tárgyakat, majd otthon eldicsekednek tettükkel – áll a vádiratban.


› Így fojtották meg a kutyát

Másnap egy másik férfi házába törnek be, de akkor már hárman. A 48 éves férfit hasonló módon ütik-vágják, ő azonban bemenekül a vécébe, magára zárja az ajtót. Tőle 50 ezer forintnyi értéket visznek el, a nagy testű kutyáját pedig felakasztják a saját láncára. Emiatt az állat mérhetetlen szenvedéssel elpusztul.

› Így büntetnék őket

A 17, a 18 és a 19 éves fiatalember ellen nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés, valamint rablás, állatkínzás és betöréses lopás miatt emelt vádat a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség – közölte Martossy György szóvivő. Az előzetes letartóztatásban lévő vádlottakkal szemben határozott időtartamú fegyházbüntetés, a fiatalkorú vádlott esetében börtönbüntetés kiszabását indítványozta.
 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083755_auto_resized.png
origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26444_resized.jpg?avcount=1711637114
origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090198_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Világháború következik? Putyin megosztotta Oroszország terveit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086586_auto_resized.png
metropol.hu

Harry herceg nem találkozhat Katalinnal, nagybeteg sógornőjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087833_auto_resized.jpg
vg.hu

Reagált a Budapest Airport a 729 forintos bőrönd-kiárusításra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26445_resized.jpg?avcount=1711637114
origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17075366_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711637114
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091059_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Gyanítom, hogy elrabolták a 2 éves unokámat” – Kétségbeesve keresik az eltűnt Dankát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/HyNg7fMTwOcmysaFuxIGq_lc50m6cYrG6-8FVKJIdcI/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM0MmI0Y2EwM2NjMzQyMjA5OGVkMzNhMTA5YjFkOTIy.jpg
Búcsú

A dokik azt mondták, csak megfázott: napokkal később elhunyt a tündéri négyéves kislány