Aktuális

Elvándorolnak a budapestiek - mutatjuk, hova menekültek a vírus elől

Bors

Létrehozva: 2021.10.21.

<p>Több, mint 26 ezer ember költözött el Budapestről, nagy részük az agglomerációba, de sokan telepedtek le a Balatonhoz is.</p>

Forrás: Pixabay

Népességrobbanást okozott a koronavírus-járvány a Balatonnál – derült ki a KSH friss adataiból. A fővárosban 2021 elején bő 26 ezerrel éltek kevesebben, mint egy évvel korábban, de a vidéki nagyvárosokban is hasonló tendenciát láthatunk.

Bár évek óta jellemző a nagyvárosokból való elvándorlás, most igazán meglepő ütemben csökkent Budapest lakossága.

A járvány kirobbanása előtti hét évben a főváros és három nyugat-magyarországi város, Győr, Sopron és Szombathely népessége nőtt, az összes többi jelentősebb vonzáskörzettel bíró nagyváros lélekszáma viszont csökkent. A legnagyobb mértékben Miskolcé, ahol hét év alatt tízezerrel lettek kevesebben – tette közzé a KSH adatai alapján a g7.hu.

A kimutatások szerint 22 nagyvárosban 2021 elején 44 ezerrel laktak kevesebben, mint egy évvel korábban, miközben a környező települések agglomerációjában 16 ezerrel többen éltek.

Ami viszont ennél is meglepőbb, hogy a Balatonnál sosem látott ütemben gyarapodott a lakosok száma,

53 településen, 5500 ember jelent meg friss lakosként.

Mindez 4 százalékos népességnövekedést jelent.

A járvány ideje alatt sokan költöztek le nyaralójukba, ami a budapesti lakosság számának jelentős csökkenésére is magyarázatot adna:

a fővárosban 2021 elején bő 26 ezerrel éltek kevesebben, mint egy évvel korábban.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143038_auto_resized.jpg
origo.hu

Oroszország rakétákkal támadta Ukrajnát és előretört Urozsajnoje közelében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713549310
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143072_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142412_auto_resized.jpg
hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140755_auto_resized.jpg
ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137828_auto_resized.jpg
vg.hu

Új korszak kezdődik: péntektől mindenki tudni fogja, megéri-e átjárni tankolni a szomszédos országokba

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27218_resized.jpg?avcount=1713549310
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136775_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713549310
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713549310
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143251_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Micsoda fotó! Menyasszony lett Liptai Claudia kislányából, Pankából

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól