Aktuális

Már nincs remény: Eltűnt vadász maradványait találták meg az erdőben

Bors

Létrehozva: 2021.09.24.

Szörnyű dologra bukkant egy vadász.

Forrás: Pexels

Az idahói Raymond Jones mindössze 39 éves volt, amikor bejelentették eltűnését. A fiatal vadászt 1968. szeptember 7-én látták utoljára, amikor íjvadászatra indult.

Jones maradványait 53 évvel és 10 nappal később találták meg.

Szeptember 17-én szintén íjvadászatra indult egy meg nem nevezett férfi, aki egy rövidebb utat felfedezve talált rá az emberi maradványokra. A hatóságok később egy iratokkal teli pénztárcát is találtak, aminek segítségével azonosították a több mint ötven éve eltűntnek nyilvánított Raymond Jonest.

A vadász egyik területről a másikra szeretett volna eljutni egy rövidebb útvonalon. Ekkor emberi maradványokat talált, és értesítette a hatóságokat. A csekély nappali megvilágítás és a terület hatalmassága miatt szeptember 18-án kezdtük meg a kereséstnyilatkozta Steve Penner, a helyi sheriff.

Elég brutális, nem? Az egyik íjvadász megtalálja a másik maradványait

– tette hozzá Penner.

A rejtély nem oldódott meg

Egyelőre nem tudni, mi történhetett Jonesszal, miután az érintett vadászterület rendkívül sziklás, emiatt pedig meglehetősen veszélyes terep. 1968-ban egy 70 emberből és több kutyából álló mentőosztaggal indultak a férfi keresésére, ám két év után feladták azt.
 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141540_auto_resized.jpg
origo.hu

Váratlanul megszűnik egy hazai tévécsatorna

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713480012
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142428_auto_resized.png
metropol.hu

Dárdai fiának súlyos döntést kell meghoznia: mi lesz a magyar válogatott új sztárjával?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141496_auto_resized.jpg
vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135573_auto_resized.jpg
ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139890_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Nyilatkozott az orosz mesterlövész, miután megadták magukat az ukránok + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713480012
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713480012
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713480012
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141717_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mSts2k-JQqRYODCdW16d4eqJA9FMyXwYmZjTAbujoAc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU0ZWEyYWViNjJmOTRhMzZhN2VhOTU0NWViNDI3MjJh.jpg
Megindító

„A szemeim előtt hunyt el” – kisfia 5. születésnapján halt meg Luca

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/JIJelZCZnGCtu6W-rcfNnVOo_DQavFwenPnAqUoGoHU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5MmFmZDE3ZjY1NDQ5YzFhYWNlOGY4NDc5ZGZkNDlm.jpg
Dráma

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze