Aktuális

Hat hónapja eltűntként keresték a nőt – egy sátorból került elő borzalmas állapotban

Bors

Létrehozva: 2021.05.05.

A jelek szerint nem is nagyon akarta, hogy megtalálják.

Forrás: Utah County Sheriff’s Office

Közel hat hónapja eltűntként tartottak nyilván egy amerikai nőt, aki a napokban épségben került elő.

A 47 éves nő tavaly november óta egy utahi nemzeti park területén élt egy sátorban és állítása szerint táplálék gyanánt csak különböző növényeket, bogyókat és mohát fogyasztott.

A rendőrök egyébként egy véletlennek köszönhetik, hogy megtalálták a nőt. Az egyik lezuhant drónjukat próbálták előkeríteni az erdőben, amikor megpillantották a sátrat.

A meg nem nevezett nő a hatóság szerint igencsak le volt gyengülve és rengeteget fogyott, ugyanakkor minden jel arra utal, hogy önként választotta az erdei száműzetést, és a gyűjtögetésből szerzett élelmet, vizet pedig az egyik közeli folyóból nyert.

A utahi seriffi hivatal szerint a nőt 2020 novemberében kezdték el keresni, miután az egyik táborhelyhez közeli parkolóban megtalálták autóját. Miután a keresés jó ideig nem járt sikerrel, a rendőrök múlt vasárnap egy drónnal próbálták még alaposabban felkutatni a környéket, ám a drón véletlenül lezuhant.

Majd miközben a drónt kutatták, megtalálták a nő sátrát, amiben ott ült maga az eltűnt is. A nőt ezután egy közeli kórházba szállították, és a hírek szerint komoly mentális problémákkal küszködik. Ráadásul az orvosoknak azt mondogatta, hogy nincs semmi baja és szeretne visszamenni az erdőbe a sátrához. A rendőrök szerint pedig azzal, hogy egy sátorba költözött, a törvények ellen semmit nem vétett, de senkinek nem javasolják, hogy kövessék a példáját.

(via)

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090628_auto_resized.png
origo.hu

Először találkoztak a Házasság első látásra párjai, máris cseréltek volna

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26441_resized.jpg?avcount=1711629020
origo.hu

A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080227_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Káoszt hozhat a húsvét a boltokban: a Lidl, az Aldi és a Penny nyitvatartása is érintett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088267_auto_resized.jpg
vg.hu

Rákay Philip reagált a Most vagy soha! második hétvégi nézőszámára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088272_auto_resized.jpg
ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089945_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26445_resized.jpg?avcount=1711629020
origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17000834_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. február 29.: grátisz ez a nap

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711629020
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090779_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A dokik azt mondták, csak megfázott: napokkal később elhunyt a tündéri négyéves kislány

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/HyNg7fMTwOcmysaFuxIGq_lc50m6cYrG6-8FVKJIdcI/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM0MmI0Y2EwM2NjMzQyMjA5OGVkMzNhMTA5YjFkOTIy.jpg
Búcsú

A dokik azt mondták, csak megfázott: napokkal később elhunyt a tündéri négyéves kislány