Aktuális

Rejtélyes tragédia: holtan találták az apát és két tündéri kisfiát

Bors

Létrehozva: 2021.03.03.

Amikor utoljára látták őket, még nem tűnt úgy, hogy tragédia fog történni.

Forrás: Facebook / Greene County Sheriffs Office

Négy nappal eltűnésük után holtan találtak egy Missouriban élő édesapát és két kisgyermekét, közölték a helyi hatóságok.

A 40 éves Darrell Peak, illetve fiai, a négyéves Kaiden és a 3 éves Mayson holttestére egy elhagyatott környékén bukkantak rá, nem messze onnan, ahol utoljára életben látták őket.

A családtagok múlt hét pénteken vették fel a kapcsolatot a hatóságokkal, miután előző nap délután négy óra után Darrell Peak és két fia nyom nélkül eltánt. A bejelentésükben szerepelt, hogy az apának van egy engedéllyel viselt fegyvere is, amit mindig magánál tart, ugyanakkor soha nem tűnt el egyik pillanatról a másikra, és mindkét fiát rajongásig szerette és soha nem is bántotta őket, még csak szavakkal sem.

Az kiderült, hogy múlt hét csütörtökön délután a férfi autójával gondok támadtak, és egy járőrautó meg is állt, hogy segítsen neki, ám Peak köszönte, de nem kért belőle. A járőr vallomása szerint a két fiún ekkor még nem látszott, mintha bármi bajuk lenne, ahogy az apa sem viselkedett a megszokottól eltérően. Nem sokkal később a férfit és a két gyerkőcöt látták a környékben sétálni, ám mire egy másik rendőr a helyszínre ért volna, az erdős vidéken a triónak nyoma veszett.

Az eltűnés bejelentése után a rendőrség nagy erőkkel fogott a keresésbe, és így találták meg őket nem messze onnan, ahol Peak autója állt. A haláluk okával kapcsolatban egyelőre semmilyen információt nem hoztak nyilvánosságra.

(via)

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145420_auto_resized.jpg
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét - kép

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713572410
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145602_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141581_auto_resized.png
metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143887_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Zelenszkijt likvidálhatják? Medvegyev felfedte a Nyugat brutális tervét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713572410
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143072_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713572410
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713572410
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143728_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elképesztő tündércukiság: legfrissebb fotóján Berki Emma tiszta apukája!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól