Aktuális

Több mint egy éve látták utoljára az alelnököt, borzalmas dolog történt vele

Bors

Létrehozva: 2021.10.25.

Nem mindennapi esetről számoltak be az eltűnt vezető alelnökkel kapcsolatban. Még a rendőröket is kétségek gyötrik a sok bizonytalan részlet miatt.

Hátborzongató eset történt, ami még a mindenre elszánt nyomozóknak is alaposan feladta a leckét. A United Airlines, -  ami az egyik legnagyobb légitársaság az Amerikai Egyesült Államokban – értékesítésért felelős vezető alelnökét tavaly augusztus elején látták utoljára. 

Jake Cefolia eltűnése előtt, nem sokkal korábban, egy bűnügyi nyomozás indult ellene. A férfi így már eleve a rendőrség célkeresztjében volt, mert nem akarták, hogy teljesen felszívódjon. Ám csak a Range Roverét tudták felkutatni. Az autót a lemonti Waterfall Glen Forest Preserve melletti parkolóban találták meg. 

Az érintett területet széleskörűen átvizsgálták, de a nyomok teljesen kihűltek, egészen mostanáig. Múlt hét pénteken egy illinois-i természetvédelmi területen emberi maradványokra bukkantak. Az orvosszakértő pedig a fogászati leletek alapján megállapította, hogy Jake Cefolia került elő.

A halál okát és módját egyelőre nem tudták megállapítani. De egy, a nyomozáshoz közel álló forrás a Crime Online-nak elmondta, állítólag a természetvédelmi területen, a túraútvonalaktól távol eső helyen, egy fáról lelógó emberi csontváznak tűnő tárgy hozta rá a frászt a munkásokra. A csontváz azonban valódi volt... Ez a helyszín közel volt ahhoz, ahol Cefolia terepjáróját megtalálták. 

Az eset kapcsán egyelőre további információk kiderítésén dolgoznak. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144138_auto_resized.jpg
origo.hu

Tizenöt méteres óriáskígyó tartotta rettegésben Indiát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713581712
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145602_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143898_auto_resized.jpg
ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142958_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Klopp egy játékost emleget, ő lehetett volna a siker kulcsa?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713581712
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136775_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713581712
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713581712
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134477_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Mennyire ismered a retró tévéműsorokat? Kvízünkkel most letesztelheted a tudásodat!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145449_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Lövéshangokra riadtak fel a szegediek, a város több pontján is észlelték a különös zajt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól