Aktuális

Borzalmas tragédia: tanára miatt vesztette el családja a 9 éves kislányt

Bors

Létrehozva: 2021.10.27.

Kegyetlen bosszút állt egy ártatlan kislányon a szívtelen tanárnő. A nő teljesen elvesztette a fejét, miután elvették tőle a gyerekeit.

Vérfagyasztó eset történt nemrég egy mindössze 9 éves kislánnyal Oroszországban. Az egész akkor kezdődött, amikor a kis Sofia Zhavoronkova és barátnője, Alla „Mentsük meg a bolygót” felirattal készített rajzokat osztogatott a járókelőknek. 

Ezt látta meg a tanáruk, a 40 éves Uljana Lanskaja, és miután megdicsérte a kislányokat a kezdeményezésükért, elhívta őket egy kávézóba. Süteményt és édességet, valamint fagylaltot vett nekik, majd a házába csalta a diákjait. 

Sofia aggódó szülei a rendőrségtől kértek segítséget, amikor nem érkezett haza időben. Majdnem háromszáz önkéntes bevonásával kezdték átkutatni a környéket, amikor is rábukkantak Allára. A kislány szerencsére el tudta mondani a címet, ahol utoljára látta barátnőjét. Bár akkor még senki sem sejtette, de már túl késő volt…

Lanskaja nem volt jelen, de a rendőrök betörték a ház ajtaját, és megtalálták Sofia holttestét, akinek elvágták a torkát, a fejét pedig egy tompa tárggyal zúzták össze. A menekülő Lanskaját nem sokkal később egy vonaton fogták el. 

Az angol nyelvet oktató tanár őrizetbe vétele után beismerte szörnyű tettét. Elmondta, hogy öt órán keresztül kínozta Sofiát, leszúrta, majd pedig halálra verte. 

- Azért tettem vallomást, mert nagyon beteg vagyok. Rosszul érzem magam, nincs már olyan sok időm hátra – állította a tanárnő, de a rendőrség szerint semmi nem utal a halálos betegségére.

Lanskaja azután lett zaklatott, hogy a hatóságok eltiltották őt saját fia és lánya nevelésétől. Sofiát pedig azért szemelte ki magának, mert hasonlított a gyermekére, de a gyilkosság végül nem hozta el számára a megkönnyebbülést, sőt lelkiismeret-furdalása lett. Jelenleg előzetes letartóztatásba helyezték a nyomozás lezárultáig. 

Sofia Zhavoronkova temetésén több száz gyászoló gyűlt össze, akik virágokkal és plüss állatokkal borították el a lány örök nyughelyét. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091076_auto_resized.png
origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711696512
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088380_auto_resized.jpg
vg.hu

Új sorozat érkezik a Fix Magyar Állampapírból

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089354_auto_resized.jpg
ripost.hu

Imádnivaló: így simogatta terhes pocakját Iszak Eszter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090920_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Oroszország fontos szövetségese mutatta meg haderejét + képgaléria

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711696512
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089846_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711696512
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/F3OgdeP5THs1FGN0dLgE0ZgrEAumFu0hzgOkiKp3jlU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzg3YTQ4NGVkZjlkMTRhNGNiYThlMzM0YzE4ZWRjYzNh.jpg
Aktuális

Varga Juditék legnagyobb fiának is elege van a lelki terrorból nem akar Magyar Péternél lakni

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/_BTJW0fSOY89ZQgaCs27P5pL6yQ1MJ1tfUCsg5d5DhY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzMzZjY4MDg4NmYxMzQ3ZDU5YzJlYjZkZmY5YTI0ZDE1.jpg
Tűz

Álmukból felriadva menekültek az emberek: drámával indult a húsvét Budapesten