Aktuális

Először mert színes ruhát felvenni Szlava bohóc

Bors

Létrehozva: 2019.04.10.

Smink nélkül, szürke ruhában léptek fel a szovjet bohócok, az unalomba azonban elsőként varázsolt színt Szlava Polunyin. A legendás bohóc új száma most négy napon át Budapesten látható.

Amikor egy gyerek rosszalkodik az iskolában, azt mondják, bohóckodik. De mit mondanak arra, aki felnőttként is ezt teszi, és nagyon komolyan veszi?

– Nincs különbség. A bohóc gyerek marad és felnőttként is bohóckodik – vallja a Borsnak Szlava Polunyin, aki most a magyar fővárosba érkezett, hogy legújabb műsorát bemutassa. – Az órákról nagyon sokszor kiküldtek, amikor a tanárok szerint rosszalkodtam, pedig én csak a többieket szórakoztattam. Amikor aztán egy szilveszteri éjszakán láttam Chaplintől a Kölyök című filmet, rájöttem, nem is vagyok rossz gyerek, sőt amit én csinálok, az szakma! – nevet Szlava, aki először iskolai rendezvényeken lépett fel, ahol kiélhette magát bohócként, és nyugodtabb is lett az órákon.

Az 1950-ben született Szlávából nem a hagyományos értelemben vett bohóc lett, aki artista és zsonglőr is egyszerre, ezeket a fortélyokat ugyanis lusta volt megtanulni. Ő inkább eljátszotta, hogy kidobott egy kötelet a nézők közé, és azzal valakit magához húzott. A magához húzás lett művészetének lényege.

– A bohócsághoz hozzá tartozik az improvizáció. Nálam is fontos, hogy kialakuljanak váratlan helyzetek. És fontos a ruha is. A Szovjetunió bohócai mindig szürkébe öltöztek, nem volt rajtuk smink. Ez volt a Sztanyisz­lavszkij-iskola, és ezt ellenőrizték is. Én azonban feltűnő ruhát vettem fel, kiszíneztem az arcom, mert a cirkusz az ünnep, és szürkében nem lehet ünnepelni. Ezzel forradalmat csináltam – állítja a művész, akinek már másnap nem hagyta a taxis, hogy fizessen, aztán az étteremben a pincér sem. – A jó bohóc a nemzet gyermekévé válik – mondja Szlava.

A bohóc később színházat alapított, amiben csak bohócok játszottak, először 1971-ben Párizsban léptek fel. A szöveg nélküli előadásokat mindenhol megértik. A Madách Nemzetközi Színházi Találkozó keretében csütörtöktől négy napon keresztül a Fővárosi Nagycirkusz színpadán is meg lehet nézni Szlava és társulatának lehengerlő műsorát, ami – a hó témájára épülve – a Snowshow nevet viseli.

– Ez egy vizuális költészet, amit mindenki másképp értelmez: a gyerek a legjobb játéknak, a nagymama a legszomorúbb színjátéknak, a festő minden jelenetet megörökítendő képnek. Ebben ez a varázslatos – mondja a bohóc. Hu-Zo

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088003_auto_resized.png
origo.hu

Egy 10 éves gyermek 38 másodperc alatt győzte le a többszörös világbajnok sportolót

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26455_resized.jpg?avcount=1711675213
origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080428_auto_resized.jpg
vg.hu

Brutális felvételek kerültek elő a moszkvai terrortámadás megkínzott vádlottjairól

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088272_auto_resized.jpg
ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087648_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ezzel a fotóval mondatná le Orbán Viktort Pankotai Lili (FOTÓ)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26454_resized.jpg?avcount=1711675213
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091191_auto_resized.jpg
travelo.hu

Íme, a hazai 10 legolcsóbb termálfürdő, ahol elfogadható árakkal várnak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711675213
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087051_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ez még Hamiltonnál is nagyobbat szólhat, elképesztő átigazolásra készül a Red Bull

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076905_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Stephen King annyira félt ettől a horrorfilmtől, hogy nem tudta végignézni

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/exuIu_AbRG4eF0Q92vXzfxtL7aSxQ846EekyWfb8AfM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjZjZhNTEwNTUxODRiNDJhYmFiMGQ2MDY1NzMzMmIy.jpg
tragédia

"Az apja rögtön a vízbe ugrott, én hívtam a mentőket" - Megszólaltak a Kecskeméten vízbe fulladt Andorka szülei