Aktuális

Elképesztő hivatás: A járvány idején is töretlenül helytállnak a védőnők

Bors

Létrehozva: 2021.02.27.

A védőnők a koronavírus-járvány harmadik hullámának idején is töretlenül végzik a munkájukat: az újszülötteket továbbra is személyesen látogatják meg, de telefonon és online is folyamatosan rendelkezésre állnak. Munkájukat a kormány is elismeri: 2019-ben ők is megkapták a szakdolgozói bértábla szerinti bérüket, ami sokuknál komoly fizetésemelést jelentett. Ez a jövőben is folytatódik.

Forrás: MTI

Tavaly voltak 105 évesek

Várfalvi Marianna, a Magyar Védőnők Szakmai Szövetségének elnöke a Ripostnak elmondta: ez a rendszer azért tud fennmaradni, mert megpróbál a napi igényekhez alkalmazkodni, mindig napra késznek kell lenni, mind a módszerekben, mind az ismeretekben és a kommunikációban.

„Tavaly volt a Védőnői Szolgálat 105 éves. Jelenleg körülbelül 5200-an dolgoznak hazánkban védőnőként” – tette hozzá az elnök.

A járványhelyzetben is helytállnak

„Az alapvető munkát illetően a járványhelyzetben Dr. Müller Cecília tisztifőorvostól kapjuk az utasításokat, amiket mindig maradéktalanul be is tartunk. A védőnők egyébként továbbra is ellátják a munkájukat, és akivel például nehezebb interneten vagy telefonon a kapcsolattartás, oda továbbra is kijárnak – természetesen szigorúan védőfelszerelésben” – emelte ki Várfalvi Marianna, majd azt is hangsúlyozta: az újszülötteket most is személyesen látogatják meg, a tanácsadókba pedig időpontra hívják be a várandós anyákat és a szülőket, de egy gyermekkel csak egy szülő mehet.

„Sokan megszokták már a telefonon, interneten való kapcsolattartást, így ez a jövőben is megmarad. De például a szűrővizsgálatokat így nem lehet elvégezni, ahhoz elengedhetetlen a személyes jelenlét. A tanácsadókban az időpontos fogadással nincs tumultus, és természetesen emellett fokozottan odafigyelünk a higiéniára is, folyamatos a fertőtlenítés” – tette hozzá az elnök.

Örülnek a bérrendezésnek

A védőnők bérét még 2019-ben kezdték el emelni, egyrészt a szakdolgozói bértáblában az alapot, másrészt pedig bérkiegészítést is elrendeltek a számukra.

Orbán Viktor miniszterelnök köszöntötte az egészségügyi dolgozókat az Ápolók Napján.

„Ez a kiegészítés 30 ezer forinttól akár 100 ezer forintig is terjedhet, és főként a körzeti, területi védőnőket érinti. Az összeg attól függ, hogy mennyi gondozott tartozik hozzájuk, közülük mennyien vannak hátrányos helyzetben és a földrajzi körülményeket is figyelembe szoktuk venni” – árulta el Várfalvi Marianna, aki azt is hozzátette: a béremelés a védőnők esetében is sávosan történik, azaz a jövőben újabb összegekkel emelik majd a fizetésüket.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17128368_auto_resized.jpg
origo.hu

Hihetetlen: szakított a TV2 két sztárja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27108_resized.jpg?avcount=1713272423
origo.hu

Nagy a baj: Izrael megtámadja Iránt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17127599_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A sztárjósnő elárulta, melyik pár marad együtt Házasság első látásra végén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17131779_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Ellepték a rendőrök Budát, utóbb elmondták, mi történt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17131092_auto_resized.jpg
ripost.hu

Tart a Gulácsi-mágia, milliárdokat érhet a magyar kapus visszatérése

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17131046_auto_resized.jpg
vg.hu

Kihirdették az új üzemanyagárakat: szerdától drágítanak a kereskedők, de csak óvatosan

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27121_resized.jpg?avcount=1713272423
origo.hu

Családja nélkül hagyta el az országot Lékai-Kiss Ramóna

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17128685_auto_resized.jpg
travelo.hu

Egyre csak süllyed a tengerbe a világ legegyedibb repülőtere

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132650_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Hiába kiabáltam, hogy állítsák meg" – piroson tekert át a hároméves kecskeméti kislány

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134351_auto_resized.jpg
borsonline.hu

12 évente történik ilyen: hatalmas gazdagság vár három csillagjegyre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kiszivárgott! Ők lehetnek a Nyerő Páros új évadának szereplői

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132320_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Újabb sztárpár talált egymásra, mindenki őket nézte a verseny alatt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/vBuKAJglqrtYE5JKhUXNdqvy-IDY6mGzEVuRlQ-w1SM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBkZWExOTUyZTM4NTQ0YmM5YThhMzIzYmM2MDk3MjAy.jpg
Botrány

Magyar Péter tüntetését a guruló dollárbotrány egyik cége szervezte

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/Ae4RZb5-5qyhiL4m4yCopGRHVFB65IgKe8GwZUU2irc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBhNDA3MDYyYjExYjQwZDdhYTY1YzhjODM0ODU3MzAw.jpg
Hullámsír

Megdöbbentő fordulat a Hableány-katasztrófájában