Aktuális

Elgázoltak egy kislányt Kecskeméten – az autós segítségadás nélkül továbbhajtott

Police.hu

Létrehozva: 2021.01.23.

<article> A Kecskeméti Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának munkatársai az állampolgárok segítségét kérik egy autó és sofőrjének megtalálása érdekében. </article>

A Kecskeméti Rendőrkapitányság 03010/167/2021. bűnügyi számon nyomozást folytat segítségnyújtás elmulasztásának bűntette miatt ismeretlen tettes ellen, írja a police.hu.

A rendelkezésre álló adatok szerint 2021. január 20-án 15 órakor Kecskemét belterületén, az Akadémia körúton közlekedett egy fehér színű, ismeretlen gyártmányú személygépkocsi.

A jármű sofőrje a Stádium utca kereszteződésében lévő kijelölt gyalogos-átkelőhelyhez érve nem biztosított elsőbbséget a zebrán szabályosan áthaladó gyermeknek, és elütötte őt. Az autóvezető a balesetet követően nem állt meg, és nem nyújtott segítséget a kislánynak, aki könnyebben megsérült.

A rendőrség kéri, hogy aki látta a baleset bekövetkezését, illetve az autó sofőrjével vagy a járművel kapcsolatban bármilyen információval rendelkezik, hívja a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányságot a 06-76/513-300-as telefonszámon, vagy névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a 06-80/555-111 Telefontanú zöldszámán, illetve a 107, 112 központi segélyhívó számok valamelyikén.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139670_auto_resized.jpg
origo.hu

Gulácsi már tudja, mikor dönti el Rossi, hogy ki védjen az Eb-n

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27172_resized.jpg?avcount=1713424212
origo.hu

Kiderült az igazság Kucsera Gábor és Tápai Szabina házasságáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140037_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Egy egész ország imádkozott érte: megtette a bejelentést a kórházból Csonka Bandi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17131614_auto_resized.jpg
vg.hu

Arany: egyszer az életben adódik olyan lehetőség, amit az iráni támadás hozhat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139025_auto_resized.jpg
ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27174_resized.jpg?avcount=1713424212
origo.hu

Keményen nekimentek Berki Mazsinak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137545_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713424212
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713424212
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134351_auto_resized.jpg
borsonline.hu

12 évente történik ilyen: hatalmas gazdagság vár három csillagjegyre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27169_resized.jpg?avcount=1713424212
magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UVRAEPj92Rde_reGPCrh9iaTrDIK_5_6dA-lS3Set-0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE1MGEzMWU5ODljMTRlNTg4MTE3ZmYyMjI4ZjBlOTk3.jpg
Házborzongató

Rommá égett a fiatal szerelmesek háza - Nyolcadik hónapban lévő kismama és párja maradt otthon nélkül

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/unOv5ayKkWjYdvGJze0GYnDOOo7N4uZBfbD7h8RnrKc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2QzYWUyMzBkYzFmNzRhYzRiN2EwZWM0NjM4ZWRmMThm.jpg
dugó

Kilométeres torlódás Budapestnél - ma sem könnyű munkába jutni