Aktuális

Életveszélyes állapotok uralkodnak a VIII. kerületben – Víz és penész mindenütt

Bors

Létrehozva: 2021.05.18.

Életveszélyes állapotokra panaszkodnak az Illés utca 20. szám alatti önkormányzati lakások bérlői. Egy lebontott épület miatt vizesedik az egész ház fala, mindenkinél megjelent a penész, a leomló vakolat pár napja egy kiskutya halálát okozta.

Félünk a saját lakásunkban, nem merünk aludni

– mondta Borbála. – Május hetedikén hajnalban leszakadt a plafon, és a kiskutyát agyonütötte. Süti kutya értelmetlen halála nagyon megviselt minket. Szerencsére akkor nem voltunk a lakásban, mert mi is megsérülhettünk volna. Hatalmas darabok estek le a falról, még az asztal is kettétört, amire ráesett.

Nem volt konkrét oka

A szakvélemény alapján a május 8-i szakadást nem előzte meg semmilyen különleges körülmény – mondta a Metropolnak a VIII. Kerületi sajtóosztály referense.

A szakvélemény a leszakadást kiváltó okot nem rögzít. Közvetett okként a vakolat irreális vastagságát határozta meg, illetve a vakolat öregedése miatti tapadóképesség csökkenését. A Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. a bejelentést követően azonnal intézkedett a lakásban a veszélytelenítésről, a vakolatot leverték. Az önkormányzat lesznek további intézkedések is. A ház lakói azonban nem elégedettek azzal, ahogy a kezelik a problémát.

Víz és penész mindenütt

– Nem ez volt az első ilyen eset, a házban már a harmadik lakásban szakadt le a plafon. Az önkormányzat tavaly lebontotta a ház előtt álló másik házat. A szélső lakások, amelyeknek közös volt a faluk a lebontott házzal, azóta vizesednek, penészednek – magyarázza a  földszinten lakó néni. A lakók többször panaszt tettek az önkormányzatnál a penész és a vizesedés miatt.

Minden falunk vizesedik, bepenészedett. Ez nem állapot már – mondta Várdi Mariann, aki szintén az emeleten lakik.

Az ő lakásuknak is közös volt a fala a lebontott házzal, nekik is azóta jelentkeztek a problémák, amióta szigetelés nélkül maradt az egyik fal. Hiába kértek segítséget, nem kaptak. Mivel már tűrhetetlen volt az állapot, saját költségen kijavították a hibákat a lakásban. A földszinti lakókra álmukban hullott a vakolat.

Aludtunk és arra ébredtünk, hogy ránk esik a vakolat a plafonról. Borzasztó élmény, nem kívánom senkinek. A férjem enyhébb agyrázkódást kapott – mesélte az ott lakó hölgy.

Egyik lakó sincs megelégedve azzal, ahogy az önkormányzat kezeli a vizesdés, penészedés problémát.

Már a lebontáskor szóltak, hogy szerintük szigetelni kellene az épületet, de csak akkor kapott egy vékony szigetelő réteget az épület, amikor már megtörtént a baj.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713579309
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141579_auto_resized.png
metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145086_auto_resized.png
hirtv.hu

Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba! + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140117_auto_resized.jpg
ripost.hu

Döbbenet: Netes koldusnak állt az RTL Klub sztárja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139890_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Nyilatkozott az orosz mesterlövész, miután megadták magukat az ukránok + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713579309
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141642_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. április 19.: a Bika szerencsés, a Skorpiót meglepetés éri

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713579309
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713579309
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143582_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145602_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól