Aktuális

Felfoghatatlan: 5 nappal az diplomaosztója előtt vesztette életét a gyönyörű fiatal

Bors

Létrehozva: 2021.08.05.

Egy váratlan pillanatban kapott defektet a fiatal nő, ami miatt elvesztette uralmát a járműve felett és egy fának csapódott.

Minden a legnagyobb rendben volt a 24 éves Talia Roberts életében. Öt nap választotta el, hogy részt vehessen diplomaosztó ünnepségén. 

Volt egy biztos és jól fizető munkahelye a tanácsnál szociális munkásként, amiről mindig is álmodott. Új házba költözött párjával, Elliottal North Lincolnshireben. Élete egyik legboldogabb időszakát élte, amikor egyetlen aprócska szög mindent tönkretett. 

Talia éppen munkába tartott, amikor 90 mérföld/órás sebességgel egy fának ütközött, miután egy szög kilyukasztotta a gumiabroncsát. Sajnos nem volt bekövetve a baleset pillanatában, így olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy azonnal életét vesztette. 

A nő egyébként a megengedettnél jóval gyorsabban hajtott, mielőtt defektet kapott volna. Ráadásul a szakértő szerint a Ford Fiesta gumiabroncsaiban nagyon alacsony volt a nyomás – írja a Daily Mail. 

A Humberside Police igazságügyi balesetvizsgálója, Robert Sawyer rendőrségi orvosszakértő elmondta, hogy az egyik első gumiabroncsban egy szöget találtak. A feltételezés szerint egy váratlan pillanatban elveszthette uralmát a járműve felett és ezért csapódott a fának, ahelyett hogy lehúzódott volna az útról. 

A boncolás során kiderült, hogy a frissen végzett szociális munkás mellkasi sérülésekbe halt bele.


 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141567_auto_resized.jpg
origo.hu

Így irányítja a háborúpárti dollárbaloldal Magyar Pétert

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713489611
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134351_auto_resized.jpg
borsonline.hu

12 évente történik ilyen: hatalmas gazdagság vár három csillagjegyre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141360_auto_resized.jpg
mandiner.hu

„Ide hallgass, te Magyar Péter!” – Bayer Zsolt kemény üzenetet küldött Varga Judit exférjének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140991_auto_resized.jpg
ripost.hu

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142136_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

A bukott szocialista kormányfő Zamárdiban tölti a nyugdíjas éveit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713489611
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713489611
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713489611
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141669_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Örömhír: 43 évesen bekopogtatott a gólya sokak kedvenc énekesnőjéhez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141717_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mSts2k-JQqRYODCdW16d4eqJA9FMyXwYmZjTAbujoAc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU0ZWEyYWViNjJmOTRhMzZhN2VhOTU0NWViNDI3MjJh.jpg
Megindító

„A szemeim előtt hunyt el” – kisfia 5. születésnapján halt meg Luca

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/JIJelZCZnGCtu6W-rcfNnVOo_DQavFwenPnAqUoGoHU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5MmFmZDE3ZjY1NDQ5YzFhYWNlOGY4NDc5ZGZkNDlm.jpg
Dráma

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze