Aktuális

Elcsukló hangon mesélt Szabó Franciska: az exatlonistát sokat bántották a kinézete miatt - Videó

Bors

Létrehozva: 2021.03.02.

Szabó Franciska Európa-bajnok cselgáncsozó, így egyáltalán nincs mit csodálkozni azon, hogy olyan a testalkata, amilyen.

Forrás: TV2

Jelenleg a Bajnok csapat egyik legmegbecsültebb tagja Szabó Franciska, még akkor is, ha múltkori sérülése miatt a versenyzésben nem tud részt venni. Bajnoktársai emiatt sorra járnak hozzá, hogy egy kicsit megvigasztalják, ez a helyzet ugyanis nem csak fizikailag, hanem lelkileg is megterhelő a versenyzőnek.

vigasztalásra szorul

Szarka Ákossal olyan közel hozta őket ez a váratlan helyzet, hogy izzik köztük a levegő, most pedig Kocsis Lili volt mellette és vitt neki egy kis meglepetést, amikor Franciból váratlanul kiszakadt egy drámai vallomás.

- Még mindig nehéz felfognom, hogy mennyire sok szeretetet kapok tőletek meg törődést. Olyan érdekes, mert a családomon kívül, meg van persze egy-kettő nagyon közeli barátom, de rajtuk kívül azért a legtöbb ember a külsőm alapján ítél meg. És azért elég sokszor bántanak emiatt. Ezt igazából elfogadtam, mertNem szégyellek semmit azon, hogy igazából nekem a múltban voltak némi komplexusok, ami miatt lett ez a kinézetem. De olyan furcsa nekem, hogy ti tényleg emberileg fogadtok el és azt értékelitek, ami belül vagyok - mondta Franci, aki szemmel láthatóan még Lilit is meglepte őszinteségével.

Erotikus filmekben szerepelt

Franci komplexusai egyébként minket is megleptek, ugyanis olyan kemény popsija van, hogy azon simán lehetne diót is törni, és ezt nem is szégyelli megmutatni. És még erotikus videókban is szerepelt.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144384_auto_resized.jpg
origo.hu

Nagy a baj: a németek közölték, Oroszország hamarosan megtámadja a NATO-t

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27210_resized.jpg?avcount=1713540014
origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144818_auto_resized.jpg
vg.hu

Pécsen 60 milliárdos beruházásba kezd a British American Tobacco

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17131917_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Fantasztikus fizetésért toboroz dolgozókat a Lidl – ha kell, szállást is biztosítanak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141618_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Hídpénzbotrány: Kiderült, hol landolhatott a Lánchíd-felújításból „kiszedett” másfélmilliárd forint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27217_resized.jpg?avcount=1713540014
origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17124005_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

9 házi lagzis sütemény, amivel rengeteget spórolhatsz a frigy költségein

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713540014
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713540014
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143524_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Fülig érő vigyorral közölte a boldog örömhírt Schobert Lara: összejött

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/eHoVeyx6gIlDwR7p63pRcTgYlu0g8sySEhGhq5IsMus/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzAzMjlkZWY5NTczZTQ5OGJiNjcyMzU4Mjc0Y2U2MmFk.jpg
Márka

A Mészáros-csoport megvásárolta a híres babaáruház-láncot