Aktuális

Lelketlen: aprópénzért adta el az anya tinédzser fiát egy pedofilnak

Bors

Létrehozva: 2021.05.12.

Miután megtudta, hogy a fiát egy idősebb férfi molesztálja, pénzt kapott a hallgatásért.

Emberkereskedelem vádjával állítanak bíróság elé egy amerikai nőt, aki pénzt fogadott el egy 47 éves férfitől azért, hogy az illető a tinédzser fiával szexelhessen. Az ügyben az FBI egészen decembertől márciusig gyűjtött adatokat, miután a látókörükbe került egy Joseph Frances Tippett nevű férfi.

Tippett egyébként biztonsági őrként dolgozott, és több szövetségi épületben teljesített őrszolgálatot, így különösen nagy hibát követett el azzal, hogy pedofil ügyekkel lehetett összefüggésbe hozni. A férfire március 27-én csaptak le a nyomozók, miközben épp félreérthetetlen helyzetben volt a 15 éves sráccal. A házkutatás során Tippett lakásában nyakörveket, pórázokat és egyéb, szado-mazo szexhez használt eszközöket találtak.

A különleges ügynökök kiderítették, hogy a kiskorú édesanyja tudott arról, hogy a fia és Tippett rendszeres szexuális kapcsolatot folytat, és az is bizonyítást nyert, hogy a nő pénzt kapott Tippettől a fiáért cserébe.

– közölték a nyomozó hatóságok.

Az anya két fiával egy lakókocsiparkban élt, és mivel nagyon kevés a jövedelmük, Tippett segített az egyik fiúnak munkát találni. Később a tinédzser fiú már heti két-három alkalommal is a biztonsági őrnél aludt, és az anya a viszonyról akkor szerzett tudomást, amikor gyereke egyszer egy nyakörvvel a nyakában tért haza.

Ezután a nő többször is pénzt kapott a hallgatásáért cserébe (összesen 700 dollár azaz 200 ezer forint körüli összeget), ugyanakkor egy későbbi vallomásában azt mondta, hogy ennek a pénznek nagyobb része a fia munkáért járó „fizetése” volt, amit szintén Tippettől érkezett.

A nő óvadékát közel 30 millió forintban állapították meg, és jelenleg is őrizetben van.

(via)

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142423_auto_resized.jpg
origo.hu

Kétségbeesetten próbálja eltüntetni Magyar Péter a Bajnai Gordonhoz vezető nyomokat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713471618
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142137_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Erre senki sem számított: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135573_auto_resized.jpg
ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141360_auto_resized.jpg
mandiner.hu

„Ide hallgass, te Magyar Péter!” – Bayer Zsolt kemény üzenetet küldött Varga Judit exférjének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713471618
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092213_auto_resized.jpg
astronet.hu

Április havi horoszkóp: nagy felismeréseket tehetünk

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713471618
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713471618
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142140_auto_resized.jpg
borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139002_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, amelynek sosem látott bőséget hoz a Bika hava

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mSts2k-JQqRYODCdW16d4eqJA9FMyXwYmZjTAbujoAc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU0ZWEyYWViNjJmOTRhMzZhN2VhOTU0NWViNDI3MjJh.jpg
Megindító

„A szemeim előtt hunyt el” – kisfia 5. születésnapján halt meg Luca

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/JIJelZCZnGCtu6W-rcfNnVOo_DQavFwenPnAqUoGoHU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5MmFmZDE3ZjY1NDQ5YzFhYWNlOGY4NDc5ZGZkNDlm.jpg
Dráma

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze