Aktuális

Einstein relatíve tévedett?

Bors

Létrehozva: 2014.02.16.

Egy kísérlet a feje tetejére állíthatja az egész fizikát. Einstein relativitáselmélete szerint semmi nem lehet gyorsabb a fénysebességnél, s mostanáig valamennyi kutató egyetértett ebben.

A CERN Magkutató Központ fizikusai három éven át hajszolták a parányi elemi részecskéket, a neutrínókat egy 732 kilométer hosszú pályán a Róma közelében lévő laboratóriumban. A tizenöt ország kutatóiból álló, páratlan felkészültségű tudóscsapat is újra meg újra hitetlenkedve mérte az időt, amire a részecskéknek e távolság megtételéhez szükségük volt. 

Mintegy 15 000 mérés után ugyanis azt állapították meg, hogy a neutrínók a 732 kilométer megtételéhez szükséges 2,4 ezredmásodpercükkel 60 nanoszekundummal – ez a másodperc egymil­liárdod része – gyorsabbak a fénynél. Antonio Eredidato projekt- és kutatásvezető professzor így fogalmazott: az eredmény komplett megle­petés!

Mivel a magfizikusok nem igazán akarnak hinni saját mérési eredményeiknek, ezért a Chicago közelében levő Fermi Laboratóriumban jelenleg is összehasonlító méréseket végeznek. A tudománynak ugyanis mindeddig semmilyen magyarázata nincs arra, miért ilyen gyorsak a neutrínók.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134822_auto_resized.jpg
origo.hu

Folyamatosan süllyed a világ egyik legkülönlegesebb repülőtere

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27130_resized.jpg?avcount=1713301813
origo.hu

Alig takarja valami Tolvai Reni hatalmas melleit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135308_auto_resized.png
metropol.hu

„Lenyűgöző látni” – Magyar válogatott focistáról áradozott ellenfélként a Bundesliga-edző

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135820_auto_resized.png
hirtv.hu

Orbán Viktor: Utoljára akkor akartak elhallgattatni a rendőrséggel, amikor a kommunisták '88-ban rám uszították őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17124005_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

9 házi lagzis sütemény, amivel rengeteget spórolhatsz a frigy költségein

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135953_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Nógrádi György: Irán egyértelművé tette, hogy nem akar háborút

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27131_resized.jpg?avcount=1713301813
origo.hu

Szexképek kerültek fel az internetre Taylor Swiftről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17117288_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Így lesz csodásan dús a leander - íme az olasz trükk!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132320_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Újabb sztárpár talált egymásra, mindenki őket nézte a verseny alatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130831_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nagyon aggódnak a rajongók Zimány Linda miatt - most szúrták ki a testén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kiszivárgott! Ők lehetnek a Nyerő Páros új évadának szereplői

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134351_auto_resized.jpg
borsonline.hu

12 évente történik ilyen: hatalmas gazdagság vár három csillagjegyre

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/FtBFJc8Dms7mbbCoDWlvvoqmcWMj_63I81iJBWhHEUE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2I2NzM1YWFhNmFiZTQ3MjI4ZWUzNDM3N2U1YWRhOWEw.jpg
Tragédia

"Csendre és nyugalomra van szükségünk" - Szívszaggató posztban búcsúzott családja a ráckeresztúri repülőbaleset pilótájától

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/vBuKAJglqrtYE5JKhUXNdqvy-IDY6mGzEVuRlQ-w1SM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBkZWExOTUyZTM4NTQ0YmM5YThhMzIzYmM2MDk3MjAy.jpg
Botrány

Magyar Péter tüntetését a guruló dollárbotrány egyik cége szervezte