Aktuális

Álomfizetéssel csábít a Balcsi: Havi egymilliót is meg lehet keresni felszolgálóként

Bors

Létrehozva: 2021.06.14.

Érdemes idén a Balatont választani, a vendéglátósok is próbálnak a nyaralók kedvében járni, de megnehezíti a dolgukat, hogy nagyon nehéz pincért, szakácsot, személyzetet találni.

Forrás: Ripost

Idén nyáron valószínűleg fontos szerephez jut a Balaton a magyarok és a környező országokban élők körében. A koronavírus-járvány miatt sokan nem mernek, vagy védettségi igazolvány és anyagiak híján nem tudnak repülőre szállni és külföldön nyaralni, inkább autóval könnyen megközelíthető úti célt, vagy a magyar tengert választják a kikapcsolódásra.

Aki fürdőzésre, sörözésre, egy jó lángosra vagy hekkre vágyik, annak érdemes informálódnia, mert egyes helyeken emeltek az árakon. Nincsenek külföldiek A 21 éves András a barátaival nyaral éppen Siófokon.

A Borsnak el­mondta, kicsit fura érzés számára, hogy mindenhol magyarul beszélnek.

– Elég húzós a nyaralás anyagilag, de évente csak egyszer nyaralunk és egy éve úgysem költöttünk szórakozásra, úgyhogy belefér. Az egy kicsit zavaró, hogy kevés a szabadstrand, és érdekes így, hogy nincsenek külföldiek – mondta el.

Várják a munkaerőt

Egyre később indul a szezon, de azon vagyunk, hogy behozza magát! – fogalmaz bizakodóan és sejtelmesen Hegyi Károly Ádám üzletvezető. Ádám éttermet vezet a siófoki Petőfi sétányon, ami nyáron talán az egyik legfrekventáltabb utca az egész országban. Ottjártunkkor mégis csak egy család étkezett, és a sétányon is csak lézengtek az emberek.

– Külföldiek még nincsenek, bár egy-két amerikaival már találkoztunk. Attól kicsit félünk, hogy a védettségi igazolvány miatt gyengébb lesz a nyár a tavalyihoz képest, ezért reméljük, hogy még sokan fognak oltatni – magyarázta az üzletvezető, aki munkaerőhiányt tapasztal.

– Egyszerűen nincsenek pincérek, szakácsok, de takarítószemélyzet sem, pedig nagyon várjuk, hogy jöjjenek dolgozni!

Fizetik a szállást is

A bárok és éttermek az újranyitást követően országszerte kihívásokkal néznek szembe, miután a pandémia kitörése óta elbocsátott szakképzett munkaerő egy része elhagyta a vendéglátói pályát, és más munka után nézett.

A vendéglátósok el­mondása szerint vannak, akik kivárnak, félnek feladni a biztos állásukat, mert nem tudják, lesz-e ősszel negyedik hullám. Pedig megérné a Balatonon dolgozni, erről számolt be egy pincér.

Havi egymilliót is meg lehet keresni, mondjuk, dolgozni is kell érte, de heti egy szabadnap fixen van. Mi Erdélyből jöttünk és mindig is szerettünk volna a Ba­­latonnál lak­­ni. Az étterem fizeti a szállást, és ét­kezési le­hetőséget is biztosít, de egyelőre nincs sok munka, mert kevesen vannak még – mesélte Félix és Zsuzsanna, akik pincérként dolgoznak az egyik tóparti étteremben.

350 forint a fagyi és a palacsinta

A vendéglátósok szerint itt-ott számolni kell áremelkedéssel, amit többek között a magas bérekkel és alapanyagárakkal, illetve a járvány miatti forgalomkieséssel magyaráznak.

– Ne felejtsük el, hogy a járványhelyzet miatt jó néhány vendéglátós be­zárt, vagy a túlélésért küzd. A Balatonon mindig drágább minden, mint máshol, hiszen szezonális helyről beszélünk, ahol a vendéglátósoknak nyáron kell megkeresniük a téli betevőt – mondta el egy balatonlellei étterem üzletvezetője.

Rövidke körútunk során betértünk lángososhoz, étterembe és gyrososhoz is. A sajtos-tejfölös lángosért például átlag 1000 forintot kértek el, de láttunk 4500 forintért bécsi szeletet, 1600 forintért gyros- tálat, főételeket 2000–2500 forintért, 350 forintból pedig kijön egy palacsinta vagy egy gombóc fagyi. Egy adag hasábkrumpli átlagára 500 forint.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083755_auto_resized.png
origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711692313
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091237_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Főügyész Magyar Péter felvételéről: így nem törölhető a tartalom

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086839_auto_resized.jpg
ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084803_auto_resized.jpg
vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711692313
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17063274_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711692313
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082722_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/F3OgdeP5THs1FGN0dLgE0ZgrEAumFu0hzgOkiKp3jlU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzg3YTQ4NGVkZjlkMTRhNGNiYThlMzM0YzE4ZWRjYzNh.jpg
Aktuális

Varga Juditék legnagyobb fiának is elege van a lelki terrorból nem akar Magyar Péternél lakni

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/_BTJW0fSOY89ZQgaCs27P5pL6yQ1MJ1tfUCsg5d5DhY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzMzZjY4MDg4NmYxMzQ3ZDU5YzJlYjZkZmY5YTI0ZDE1.jpg
Tűz

Álmukból felriadva menekültek az emberek: drámával indult a húsvét Budapesten