Aktuális

Egymillió dollár értékű repülő mókust csempésztek ki Floridából

MTI

Létrehozva: 2020.10.21.

Hét embert vettek őrizetbe Floridában repülő mókusok illegális nemzetközi kereskedelme miatt - közölte a Floridai Hal- és Vadvédelmi Bizottság (FWC), amely szerint a vadorzók által befogott több ezer védett vadállat értéke meghaladja az egymillió dollárt (306 millió forint).

A hét személyt egy tavaly januári bejelentés nyomán indított vizsgálat során sikerült elkapni, és az ügyben további letartóztatások várhatóak.

A nyomozás során kiderült, hogy kevesebb mint három év alatt csaknem 3600 repülő mókust fogtak be a Florida középső részén kihelyezett mintegy tízezer csapdával. A befogott rágcsálók nemzetközi értéke több mint egymillió dollár.

A floridai kereskedő, aki megvásárolta a mókusokat az orvvadászoktól és azt állította, hogy az állatok fogságban születtek, több mint 200 ezer dollárt keresett a rágcsálókkal. 

A Floridában védett állatnak számító, ám világszerte házi kedvencként értékesített repülő mókusok dél-koreai vevőkhöz kerültek.

Az őrizetbe vett hét embert egyebek között zsarolással, pénzmosással és csalással vádolják.

A vadorzók továbbá védett teknősök és aligátorok kereskedelméből is profitáltak, hamis dokumentumokat használva az állatok származásának elfedésére.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088437_auto_resized.png
origo.hu

Nem atombomba volt, még csak pukkanás sem: Magyar Péteren röhögnek az interneten - itt vannak a legjobb mémek!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26441_resized.jpg?avcount=1711630213
origo.hu

A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090363_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ennél cukibb ma már nem lesz: így örül Puskás Peti mesedalának csöpp kisfia

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080488_auto_resized.jpg
vg.hu

Döntöttek az új üzemanyagárakról: szerdától megint drágább lesz a benzin – nem is kevéssel

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17075627_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Tuti trükk a főtt tojás pucolásához: így biztosan nem ragad a héjhoz a fehérje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088380_auto_resized.jpg
vg.hu

Új sorozat érkezik a Fix Magyar Állampapírból

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26445_resized.jpg?avcount=1711630213
origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084889_auto_resized.jpg
travelo.hu

Áprilistól ismét közvetlenül repülhetünk Budapestről ebbe az egzotikus fővárosba

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711630213
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088876_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ennek a 4 csillagjegynek nagy pénz üti a markát még idén tavasszal

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/HyNg7fMTwOcmysaFuxIGq_lc50m6cYrG6-8FVKJIdcI/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM0MmI0Y2EwM2NjMzQyMjA5OGVkMzNhMTA5YjFkOTIy.jpg
Búcsú

A dokik azt mondták, csak megfázott: napokkal később elhunyt a tündéri négyéves kislány