Aktuális

Egy vascsővel törte darabokra anyja csontjait a kondorosi férfi, majd forró vízzel szétégette a testét

Bors

Létrehozva: 2020.10.05.

A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség indítványozta azzal a kondorosi elkövetővel szemben hozott elsőfokú ítélet megváltoztatását, akit a Gyulai Törvényszék az édesanyja sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt nem jogerősen 7 év börtönben végrehajtandó szabadságvesztésre ítélt – írja oldalán az Ügyészség.

A férfi 2019 nyarán a vele egy háztartásban élő anyját ittas állapotban, szóváltást követően, önmagából kivetkőzve egy vascsővel bántalmazta és forró vízzel leöntötte.A nő többszörös töréses és égési sérüléseket szenvedett, azonban védekezésének köszönhetően koponyasérülést nem szenvedett, így az életveszélyes vagy halálos eredménnyel járó sérülést sikerült elkerülnie.

Az elsőfokú ítélettel szemben fellebbezett az ügyészség a kiszabott büntetés súlyosítása érdekében valamint a vádlott és védője az emberölés bűntettének kísérleténél enyhébb, súlyos testi sértés megállapítása és a büntetés enyhítése végett.

A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség mint másodfokon eljáró ügyészség fenntartotta a büntetés súlyosítására irányuló ügyészségi fellebbezést, míg a vádlott és védője fellebbezését alaptalannak ítélte, melyre tekintettel az elsőfokú ítélet megváltoztatására, a vádlott büntetésének súlyosítására tett indítványt.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083755_auto_resized.png
origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711692313
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091237_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Főügyész Magyar Péter felvételéről: így nem törölhető a tartalom

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086839_auto_resized.jpg
ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084803_auto_resized.jpg
vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711692313
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17063274_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711692313
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082722_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/F3OgdeP5THs1FGN0dLgE0ZgrEAumFu0hzgOkiKp3jlU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzg3YTQ4NGVkZjlkMTRhNGNiYThlMzM0YzE4ZWRjYzNh.jpg
Aktuális

Varga Juditék legnagyobb fiának is elege van a lelki terrorból nem akar Magyar Péternél lakni

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/_BTJW0fSOY89ZQgaCs27P5pL6yQ1MJ1tfUCsg5d5DhY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzMzZjY4MDg4NmYxMzQ3ZDU5YzJlYjZkZmY5YTI0ZDE1.jpg
Tűz

Álmukból felriadva menekültek az emberek: drámával indult a húsvét Budapesten