Aktuális

Egy tetovált lány után kutat Péter

Ny. A.

Létrehozva: 2016.10.04.

Egy hónap telt el azóta, hogy látta, mégsem tudja kiverni a fejéből Péter azt a szőke hajú lányt, akit egy szeptemberi, városligeti Charlie-koncerten pillantott meg. A 24 éves budapesti fiatalember annyira zavarban volt, hogy bár meghívta a lányt egy italra, az elér­hetőségét nem kérte el. Azóta próbál a nyomára bukkanni, még Facebook-oldalt is készített, hátha valaki segít megtalálni.

– A tö­megben pillantottam meg. Lélegzet-elállító volt, sohasem láttam még ilyen szép lányt – áradozott a Borsnak Péter, aki testvéreivel ér­kezett a koncertre, ugyanis a családja nagy Charlie-rajongó. – A buli közben odamentem hozzá, és meghívtam egy italra, de azt mondta, most nem. Csak utána esett le, hogy később viszont talán benne lett volna egy közös iszogatásban – idézte fel a srác, aki legszívesebben a falba verné a fejét. Nem ér­ti, mi ütött belé akkor este, hogy nem kérte el álmai szőke hercegnője telefonszámát.

– Gyönyörű volt a pillantása és az arca. Fekete ruhát és fehér cipőt viselt, a bokáján pedig egy koszorú alakú tetoválás volt – írta le a lányt Péter, aki műszakvezetőként dolgozik egy multinacionális vállalatnál.

„Szeretnélek jobban megismerni, te vagy a leggyönyörűbb lány, akit valaha láttam” – üzente kiszemeltjének a Borson keresztül. Leginkább az fogta meg a lányban, hogy szereti Charlie zenéjét. A fiú állítja, mindent megtesz, hogy előkerüljön. Ha nem jár sikerrel a közösségi oldalon, óriásplakáton üzen majd választottjának.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135633_auto_resized.jpg
origo.hu

Elon Musk döbbenetes jóslata az amerikai elnökválasztásról mindenkit sokkolt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27114_resized.jpg?avcount=1713286508
origo.hu

Nagy a baj: Oroszország és Izrael a háborúról tárgyal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132650_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Hiába kiabáltam, hogy állítsák meg" – piroson tekert át a hároméves kecskeméti kislány

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17131976_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Az orosz fegyveres erők francia zsoldosok állását találták el Szlavjanszkban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132348_auto_resized.jpg
ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134259_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Spanyolország döntött: fokozza a nyomást Magyarországon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27127_resized.jpg?avcount=1713286508
origo.hu

Váratlan bejelentést tett Amerika, Ukrajna nem fog örülni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135353_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. április 17.: a Halak döntést hoz, az Ikrek tisztáz egy félreértést

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132168_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ez mindent megváltoztat, súlyos döntést hozott Katalin és Vilmos

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135373_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most jött: tömegkarambol történt Budapesten, ezekben a percekben mentenek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kiszivárgott! Ők lehetnek a Nyerő Páros új évadának szereplői

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17127599_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A sztárjósnő elárulta, melyik pár marad együtt Házasság első látásra végén

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/FtBFJc8Dms7mbbCoDWlvvoqmcWMj_63I81iJBWhHEUE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2I2NzM1YWFhNmFiZTQ3MjI4ZWUzNDM3N2U1YWRhOWEw.jpg
Tragédia

"Csendre és nyugalomra van szükségünk" - Szívszaggató posztban búcsúzott családja a ráckeresztúri repülőbaleset pilótájától

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/vBuKAJglqrtYE5JKhUXNdqvy-IDY6mGzEVuRlQ-w1SM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBkZWExOTUyZTM4NTQ0YmM5YThhMzIzYmM2MDk3MjAy.jpg
Botrány

Magyar Péter tüntetését a guruló dollárbotrány egyik cége szervezte