Aktuális

Egy szántóföldhöz vezetett és megerőszakolt egy terhes kismamát egy férfi Kistarcsán

Police.hu

Létrehozva: 2021.03.13.

A gödöllői rendőrök elfogták azt a 23 éves férfit, aki a gyanú szerint megtámadott és megerőszakolt egy fiatal nőt Kistarcsán.

A bűncselekmény 2021. március 9-én jutott a rendőrség tudomására, a támadó után tűvé tették a környéket, másnap este már a kihallgató helyiségben kérdezték - részben beismerte tettét, írja a rendőrség honlapján.

Az előző nap történtek körülményei lassan kirajzolódni látszottak:

a férfi hátulról megragadta a délután hazafelé tartó nő nyakát és egy közeli szántóföldhöz vezette. Szó nélkül lehúzta áldozata nadrágját, másik kezével tovább szorította a nyakát, miközben megerőszakolta. A nő hiába próbált szabadulni és beszélni, támadója megfenyegette, ha nem marad csendben, meghal.

Kapálózás közben a nőnek sikerült a lábával eltolnia magától a férfit, amit az erőszakoskodó úgy torolt meg, hogy halántékon rúgta és ököllel arcon ütötte áldozatát, majd elmenekült a helyszínről. A nő könnyű sérülést szenvedett.

A gyanúsított elmondta, a támadás előtt kábítószert fogyasztott.

Az azóta letartóztatott 23 éves férfi ellen szexuális erőszak bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatja le a további eljárást a Gödöllői Rendőrkapitányság.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132052_auto_resized.jpg
origo.hu

Döbbenetes dolgot találtak egy moszkvai irodában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27107_resized.jpg?avcount=1713245110
origo.hu

Oroszország háborús üzenetet küldött Izraelnek és Iránnak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17127599_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A sztárjósnő elárulta, melyik pár marad együtt Házasság első látásra végén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17122197_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Üzentek az oroszok Zelenszkijnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132348_auto_resized.jpg
ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17131614_auto_resized.jpg
vg.hu

Arany: egyszer az életben adódik olyan lehetőség, amit az iráni támadás hozhat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27100_resized.jpg?avcount=1713245110
origo.hu

Sejtelmesen üzent Stana Alexandra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17115910_auto_resized.jpg
travelo.hu

A Bükk-hegységben található Magyarország legújabb gyógyfürdője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132857_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ez a helyesírási teszt garantáltan megizzaszt: okosabb vagy, mint egy ötödikes?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17129397_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Összeszorul a szív: ezt üzenték a Fradi-szurkolók Dejan Sztankovicsnak és fiának – fotó!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132891_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Szoboszlaiék éppen most bukhatnak el mindent, Klopp mégis táncolni készül

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17122754_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Megkért, hogy ne hagyjam őt elkallódni" - Hajas László is elismerte az apró nógrádi faluban élő fodrász fiú tehetségét

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/Ae4RZb5-5qyhiL4m4yCopGRHVFB65IgKe8GwZUU2irc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBhNDA3MDYyYjExYjQwZDdhYTY1YzhjODM0ODU3MzAw.jpg
Hullámsír

Megdöbbentő fordulat a Hableány-katasztrófájában

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/FtBFJc8Dms7mbbCoDWlvvoqmcWMj_63I81iJBWhHEUE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2I2NzM1YWFhNmFiZTQ3MjI4ZWUzNDM3N2U1YWRhOWEw.jpg
Tragédia

Új fejlemény a ráckeresztúri repülőbalesetben: ezért csapódhatott földbe a vezérigazgató gépe