Aktuális

Egy repülőjárat összes utasát karanténba helyezték az omikron vírusváltozat miatt

Bors

Létrehozva: 2021.12.02.

Kéthetes karanténba helyezték a Roma-Cagliari repülőjárat egyik gépének mind a százharminc utasát, miután egyikük pozitívnak bizonyult a Dél-Afrikából terjedő szupervariáns miatt - közölték a szardíniai egészségügyi hatóságok csütörtökön. December 16-tól megkezdődik a 11 év alatti gyerekek oltása.

A megbetegedett utas Dél-Afrikából Hollandián keresztül először Rómában szállt le, majd innen Cagliariba folytatta útját.

Vasárnap érkezett meg a szardíniai városba, ahol napokkal később pozitívnak bizonyult a vírustesztje. Jelzésére az egészségügyi hatóságok felkutatták a többi utast, és mindenkit karanténba helyeztek. Egyelőre nem azonosítottak további fertőzést, de hétfőn ismét tesztelik őket. Korábban egy öttagú családot helyeztek karanténba a Nápolyhoz közeli Casertában, mivel a menedzser családfő Mozambikból visszatérve pozitívnak bizonyult az Olaszországban szupervariánsként emlegetett omikron vírusváltozatra.  

A római egészségügyi minisztérium bejelentése szerint az 5 és 11 év közötti gyermekek oltását, amely nem számít kötelezőnek, korábbra hozták, és december vége helyett már december 16-tól megkezdik.

A tárca cáfolta azt a korábbi sajtóértesülést, miszerint az iskolákban egy pozitív teszt esetén már az egész osztályt karanténba helyezik. Egyetlen beteg esetén még nem térnek át távoktatásra sem.

December 15-től kötelezőnek számít a harmadik oltás felvétele az egészségügyben dolgozók számára.

Az egész országban folyamatosan emelkednek a járványmutatók, szerdán, június óta először, ismét több mint száz olasz halt meg a fertőzés következményeként. Jelenleg Trentino-Alto Adigéban, valamint Friuli-Venezia Giulia tartományban vannak már érvényben szigorítások, közöttük a szabadtéren is kötelező maszkviselet. De például a tömegközlekedési eszközök használatát is kizárólag az oltottakra korlátozták, ami országosan majd december 6-tól lép életbe.

A kórházban kezelt betegek számának növekedése miatt Milánóban újranyitották a vásártéren kialakított Covid-19 kórházat.

Szicíliában csütörtöktől ismét kötelező a maszk szabadtéri használata. Nello Musumeci kormányzó bejelentette, hogy kötelezővé tette a PCR-tesztelést a migránsok számára is, attól függetlenül, hogy érkezésük után már két hetet karanténhajókon töltöttek el.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713577210
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144310_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143895_auto_resized.jpg
life.hu

Hózáporra és fagyra is számíthatunk: ennyit kell még várni a nyárias időre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144907_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Kemény választ küldtek az oroszok az amerikai ukrán segélycsomagra (VIDEÓ)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713577210
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713577210
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713577210
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145602_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143728_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elképesztő tündércukiság: legfrissebb fotóján Berki Emma tiszta apukája!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól