Aktuális

Mindkét szeretőjét el akarja venni Marco és hazaköltöztetni a felesége mellé: férfiak rimánkodnak neki, hogy árulja el a titkát - Fotók

Bors

Létrehozva: 2021.06.22.

A férfiak rimánkodnak, hogy Marco ossza meg velük, miként vette rá a feleségét, hogy még két nőt engedjen be az életükbe.

Forrás: Northfoto

Ugyan az utcán gyakran furcsán néznek rá és be is szólnak neki, a világ egyik legboldogabb embere a német Marco Santos Silva. A 35 éves férfinak minden oka meg is van a boldogságra, hiszen szerető családja van: két gyermeket nevel közösen feleségével, Danielával, miközben Marconak van még két csaja is, akikről természetesen Daniela is tud.

A férfi és szerteágazó családja Köln mellett él és egy szimbolikus házasságkötést terveznek ők így: a férj, a feleség és a két barátnő.

A nyitott házasság mellett döntöttek

Marcio és Daniela még 2012-ben döntött úgy, hogy nyitott házasságban élnek tovább, ugyanis mindketten ki akarták próbálni, milyen izgalmakat is tartogat egy ilyen felállás.

2019-ben érkezett meg az életükbe Jessica, aki irodai alkalmazott és Kamila, aki kiskereskedelmi ügyintéző. Egy partin találkoztak Marcoval és hamarosan rájöttek, ez több lesz, mint szex, ugyanis mindketten belehabarodtak a férfiba.

A nőket egyikük sem szereti, így mindenki csak Marcoval szexel, ennek ellenére szeretnek így hármasban – mármint a két barátnő és a férj – hárman is időt tölteni. Elmennek például romantikázni, sétálni Kölnben, ahol alaposan megbámulják őket. A házasságkötésen kívül azt is tervezik, hogy mindahányan összeköltöznek egy szép nagy házba, ahol ezek szerint minden nő Marco-t kényezteti.

Tudni akarják a titkot

Csoda-e, hogy a pasik rimánkodnak Marconak, hogy árulja el a titkot, hogyan tudta asszonyát rávenni, hogy mindebbe belemenjen? Marco influenszerként is tevékenykedik, ott kapja tucatjával a privát üzeneteket az irigykedő férfiaktól.

Ám még mielőtt bárki tényleg nagyon irigykedne, azt is számításba kell venni, hogy Jessica és Kamila is gyereket akar szülni a férfinak, akinek így is van kettő Danielától, a házuk így hamarosan inkább fog hasonlítani egy zsúfolt ovira, mint egy szexbarlangra.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141572_auto_resized.jpg
origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27198_resized.jpg?avcount=1713508810
origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141043_auto_resized.jpg
ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142958_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Klopp egy játékost emleget, ő lehetett volna a siker kulcsa?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27197_resized.jpg?avcount=1713508810
origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141642_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. április 19.: a Bika szerencsés, a Skorpiót meglepetés éri

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713508810
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713508810
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143071_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Pótolhatatlan űrt hagyott az életünkben” – 4 éves kislány hunyt el az esti horrorbalesetben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139002_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, amelynek sosem látott bőséget hoz a Bika hava

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/-JKg0O5mjMpAgSst6AB5EeypzTRT_q8XzMD_huMzjak/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwYTdhZGQ2Zjc2MDRmOGFiMmUzZjRlYmIwM2I0YTRi.jpg
politik

A közelgő európai választásokról tett bejelentéseket Orbán Viktor

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/AJBybZq_kkFjUfUJ90wiJ12QbCpIi6bRV2wuUdnjZcw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2UxOGZlY2EyMjVmNjQ2YWRiNjQ1NmZlYTQ4NjI3ZDYy.jpg
Tragédia

Most jött: halálos baleset Budapesten, a vétkes sofőr elmenekült