Aktuális

Hármasszexnek indult, horrorfilmbe illő kivégzés lett a vége

Bors

Létrehozva: 2021.10.26.

Randiappon invitált édeshármasozni egy párt egy nő. A fülledtnek induló éjszaka azonban vérengzéssel végződött.

Túlélőhorrorba fordult egy eleinte sikamlósnak induló éjszaka, miután egy pár egy randialkalmazáson keresztül megismerkedett egy hármasszexre vágyó nővel. Azzal azonban senki sem számolt, hogy megjelenik a nő féltékeny és agresszív barátja.

A 36 éves Heidi Kathleen Carter múlt kedden invitálta meg a meg nem nevezett szerelmes párt indianai otthonába. Ittak és drogoztak, majd pedig elkezdtek édeshármasozni. Ekkor futott be Carter pasija, Carey Hammond, aki éktelen haragra gerjedt a látottak miatt. A férfi felkapott egy baseballütőt, majd elkezdte ütlegelni a barátnőjévl szexelő férfit, majd pedig ragasztószalaggal megkötözte a szexben részt vevő pár mindkét tagját, és elkezdte módszeresen kínozni őket.

Amialatt Hammond kínozta a párt, Carter segédkezett a lefogásukban, később pedig fegyvert tartott a fejükhöz és azzal fenyegette őket, hogy agyonlövi mindkettejüket. Ennek ellenére később a hatóságoknak azzal védekezett: csak megjátszotta, hogy segít agresszív barátjának a szörnyűségekben. Tegyük hozzá: ezzen nem igazán van összhangban, hogy Heidi Kathleen Carter jó pár órára el is hagyta a helyszínt, mialatt a férfi folytatta a szörnyűségeket, majd később visszatért – az azonban meg sem fordult a fejében, hogy értesítse a rendőrséget.

Gyilkosság és öngyilkosság

Carey Hammond végül megfojtotta a hármasszexben részt vevő pár férfi tagját, holttestét pedig takarókba csomagolta. Érthetetlen módon ekkor egy másik nőt is a helyszínre hívott, hogy segítsen neki eltüntetni a bizonyítékokat és feltakarítani – ő azonban, amikor megtudta, mi történt, elmenekült, és azonnal hívta a hatóságokat, akik nagy erőkkel vonultak ki a helyszínre.

Carey Hammond végül egy fegyvernek látszó tárggyal lépett ki a lakásból. Lelőtték. A helyszínen életét vesztette. Mint később kiderült: a kezében nem pisztoly, csak egy szándékosan pisztolynak tűnű, ám ártalmatlan tárgy volt – melyből úgy sejtik, a férfi meg akart halni, azaz egyértelműen a kiterjesztett öngyilkosság esete áll fenn.

Heidi Kathleen Cartert letartóztatták. Esetében a bíróság úgy döntött: nem védekezhet szabadlábon még óvadék ellenében sem – írja a Law and Crime oldala.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143566_auto_resized.jpg
origo.hu

Ezt mondta Jürgen Klopp a Liverpool kudarca után

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27210_resized.jpg?avcount=1713536712
origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143679_auto_resized.png
metropol.hu

Messit Lipcsébe hívják: Gulácsi és Orbán csapatába igazolhat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142089_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139025_auto_resized.jpg
ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143570_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Nyugaton végre megfejtették, miért menekülnek a németek Magyarországra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27217_resized.jpg?avcount=1713536712
origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136775_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713536712
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713536712
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144603_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ennyi volt, lekerül a képernyőről a TV2 sikerműsora

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/eHoVeyx6gIlDwR7p63pRcTgYlu0g8sySEhGhq5IsMus/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzAzMjlkZWY5NTczZTQ5OGJiNjcyMzU4Mjc0Y2U2MmFk.jpg
Márka

A Mészáros-csoport megvásárolta a híres babaáruház-láncot