Aktuális

Ebből így baj lesz! Sokan nem tartják a távolságot a boltban

Kóré Károly

Létrehozva: 2020.10.12.

Miközben naponta átlagosan ezernél is több új koronavírus-fertőzöttet azonosítanak Magyarországon, sokan még mindig nem tartják be a járvány megfékezését célzó előírásokat. A boltokban, plázákban fittyet hánynak a másfél méteres védőtávolságra, ebből még baj lehet.

Forrás: Végh István

Hiába számíthat akár 50 ezer forintos bírságra is, aki nem takarja el a száj- és orrnyílását fedett közösségi helyeken, sokan egyszerűen makacsul ragaszkodnak arcuk fedetlenségéhez, és a javasolt másfél méteres távolságtartást is figyelmen kívül hagyják. A Bors őrjárata ezúttal hazai bevásárlóközpontokban figyelte meg a közönség viselkedését. Így lehettünk szem- és fültanúi  annak, hogy a biztonsági őrök kénytelen voltak egy élelmiszer-üzletből kitessékelni azt a férfit, aki udvarias kérésük ellenére sem takarta el az arcát.

Libasorban a mozgólépcsőn

Sokan használják arra a vasárnapi pihenőidejüket, hogy elintézzék a következő hétre szóló nagybevásárlást. Ezzel nyilván nincs is semmi baj, de az már rejt magában némi kockázatot, ha a vásárlók torlódni kezdenek. Például a mozgólépcsőkön. Ha megindul a roham, nincs az a figyelmeztető tábla vagy a padlózatra ragasztott felirat, ami elérné a kellő hatást. A Bors munkatársai jó néhány tumultuózus jelenetet fényképeztek, az emberek egy lépcsőfoknyi távolságot sem tartottak egymástól. 

Inkább hátrébb lépett egyet

Megértem, hogy bizonyos helyzetekben nehéz kivitelezni a távolság betartását, és gyakran látom, hogy az emberek próbálkoznak, de sajnos sokan felelőtlenek

– mondta a fiatal hölgy, Barbara, és elárulta: ugyan még so­sem szólt rá senkire sorbanállás közben, de az már előfordult, hogy látványosan hátrébb lépett a kosarával az előtte állóktól. Az érintettek persze elszégyellték magukat.

A távolságot Erika szerint is be kellene tartani.

Fontos lenne, hogy megállítsuk a járvány terjedését, de vannak, akik azt hiszik, hogy a kórokozó nem is létezik. Mások ugyan nem vírustagadók, de rettenetesen unják a kialakult helyzetet. Az egész probléma abból indul ki, hogy sokan csak akkor kezdik komolyan venni a járványt, amikor már a közvetlen környezetükben is megtapasztalják, hogy a betegség nagyon is valós – fejtegette a hölgy, és megjegyezte, hogy ő bizony nem szeretné megtapasztalni a COVID tüneteit.

Ügyeljünk a szabályokra!

Ákos meggyőződése, hogy az értelmes emberek legalább többnyire odafigyelnek az előírásokra.

Persze akadnak olyan szituációk, melyekben nekem sem sikerül a távolságot betartanom, vagy egyszerűen megfeledkezem a szabályokról. A boltok többségében szerencsére piktogramokkal segítik a sorban állókat, hogy ne kerüljenek egymáshoz túl közel.

Ádám szerint a torlódásban nincs semmi meglepő.

Sajnos korábban is jellemző volt, hogy az em­berek tolakodtak a lángososnál vagy a boltokban. Úgy tűnik, hogy a járvány idején bevezetett szabályok sem változtatják meg a jellemünket

– mondta a fiatalember.

Balhé a trolin

Balhé keveredett egy trolibuszon abból, hogy a jármű sofőrje figyelmeztetett egy utast a maszkviselésre. A férfi ezen annyira felháborodott, hogy magából kivetkőzve ordibálni kezdett és a trolibusz berendezésének összetörésével fenyegetőzött. A jelenetet egy másik utas felvette a telefonjával, a videót pedig közzétette az interneten.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088003_auto_resized.png
origo.hu

Egy 10 éves gyermek 38 másodperc alatt győzte le a többszörös világbajnok sportolót

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26433_resized.jpg?avcount=1711620018
origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089846_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090209_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Rekordszámú a megtekintés Varga Judit megrendítő interjúján

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086779_auto_resized.jpg
ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087833_auto_resized.jpg
vg.hu

Reagált a Budapest Airport a 729 forintos bőrönd-kiárusításra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26442_resized.jpg?avcount=1711620018
origo.hu

Levetkőzött Ördög Nóra - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088249_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 28.: Mély és nagyon erős érzések járnak át csütörtökön

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088638_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Dráma! Máris kiadja felesége útját a TV2 sármos sztárja?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711620018
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090295_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rajongói segítségét kéri Széchenyi István ükunokája

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/HyNg7fMTwOcmysaFuxIGq_lc50m6cYrG6-8FVKJIdcI/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM0MmI0Y2EwM2NjMzQyMjA5OGVkMzNhMTA5YjFkOTIy.jpg
Búcsú

A dokik azt mondták, csak megfázott: napokkal később elhunyt a tündéri négyéves kislány

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/BERrU8GE8AY-36T4JiyJtEPzmzKHNFsjDsNpGhemSBQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzA3YWQ2YTEyOTZiNDQ3NGJhOGI4ZjFiNTIxNDc1NTA0.jpg
Fájdalom

"A sok kemoterápia és sugárkezelés számos problémát okoz" – ismét rossz híreket kapott a csontrákos Hannácska