Egy helyre temetik a Dunakeszin kivégzett családot, de egy dolgot nem viselnének el a rokonok

Néma csönd és döbbenet uralkodik még öt nappal a tragédia után is Dunakeszi csendes kis utcájában, ami szörnyű gyilkosság tanúja volt vasárnap éjjel: mint arról a Bors is írt, a bekattant B. Zoltán sportvadászatra tartott fegyverével először volt párját, Melindát, majd exanyósát, Évikét, végül saját, láthatásról éppen hazavitt kisfiát, Maxikát is agyonlőtte. A férfi ezután magával is végzett. A helybeliek még most sem tértek napirendre a borzalmak felett, a helyiek mindannyian imádták a kedves nagymamát, lányát és unokáját.

Lindácska csodálatos anya volt, Maxikáért él – mesélte a család egyik közeli ismerőse.

– Amikor idejött, még nem tudtuk, mi űzte ide a saját, szép házából a kisfiúval együtt, mert sosem beszélt a gondjaikról, sajnos már megtudtuk – ingatta szomorúan a fejét. Elmondta, hogy az ismerősök mind el akarják majd kísérni a családot utolsó útjára:

Szeretnénk, ha Évike, Melinda és Maxi egy időben lenne eltemetve, és egy helyen. Évike életében is bármit megtett volna a lányáért és az unokájáért, az a minimum, hogy egy he­lyen nyugszanak majd – szögezte le az asszony.

Hozzátette, azt képtelenek lennének elviselni, ha Zoltánnal egy időben, vagy netán egy helyen kísérnék utolsó útjára Maxikát:

– Tudom, hogy az apja volt a kisfiúnak, de az ilyen ember nem apa, csak egy önző féreg. Nem érdemli meg, hogy azzal a csodás kisfiúval nyugodjon egy he­lyen, akinek elvette az életét, nem beszélve Melindáról és Évikéről – mondta nyomatékosan. Egyelőre nem tudni, hogy pontosan ki intézi a végső tisztességet, Zoltán te­metését vélhetően nagyobb gyermekei intézik, míg Melindáék vég­tisztességéről, ha minden igaz, rokonok gondoskodnak majd.