Aktuális

Egy helyre temetik a Dunakeszin kivégzett családot, de egy dolgot nem viselnének el a rokonok

Bors

Létrehozva: 2021.09.17.

Nem szeretnék az ismerősök, hogy egy időben temessék, vagy éppen együtt nyugodjanak a dunakeszi tragédia áldozatai gyilkosukkal. Azt akarják, hogy Maxi és Melinda a nagymamával, Évikével egy időben kerüljenek örök nyugalomra.

Forrás: Bors

Néma csönd és döbbenet uralkodik még öt nappal a tragédia után is Dunakeszi csendes kis utcájában, ami szörnyű gyilkosság tanúja volt vasárnap éjjel: mint arról a Bors is írt, a bekattant B. Zoltán sportvadászatra tartott fegyverével először volt párját, Melindát, majd exanyósát, Évikét, végül saját, láthatásról éppen hazavitt kisfiát, Maxikát is agyonlőtte. A férfi ezután magával is végzett. A helybeliek még most sem tértek napirendre a borzalmak felett, a helyiek mindannyian imádták a kedves nagymamát, lányát és unokáját.

Lindácska csodálatos anya volt, Maxikáért él – mesélte a család egyik közeli ismerőse.

– Amikor idejött, még nem tudtuk, mi űzte ide a saját, szép házából a kisfiúval együtt, mert sosem beszélt a gondjaikról, sajnos már megtudtuk – ingatta szomorúan a fejét. Elmondta, hogy az ismerősök mind el akarják majd kísérni a családot utolsó útjára:

Szeretnénk, ha Évike, Melinda és Maxi egy időben lenne eltemetve, és egy helyen. Évike életében is bármit megtett volna a lányáért és az unokájáért, az a minimum, hogy egy he­lyen nyugszanak majd – szögezte le az asszony.

Hozzátette, azt képtelenek lennének elviselni, ha Zoltánnal egy időben, vagy netán egy helyen kísérnék utolsó útjára Maxikát:

– Tudom, hogy az apja volt a kisfiúnak, de az ilyen ember nem apa, csak egy önző féreg. Nem érdemli meg, hogy azzal a csodás kisfiúval nyugodjon egy he­lyen, akinek elvette az életét, nem beszélve Melindáról és Évikéről – mondta nyomatékosan. Egyelőre nem tudni, hogy pontosan ki intézi a végső tisztességet, Zoltán te­metését vélhetően nagyobb gyermekei intézik, míg Melindáék vég­tisztességéről, ha minden igaz, rokonok gondoskodnak majd.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144289_auto_resized.jpg
origo.hu

Migránsok okozták balesetet a Liszt Ferenc repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt - fotó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713554112
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141581_auto_resized.png
metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144129_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

A CIA vezetője szerint Ukrajna idén elveszítheti a háborút

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142129_auto_resized.jpg
ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139181_auto_resized.jpg
vg.hu

Dől a pénz a leggazdagabb magyarhoz, rengetegen akarnak vele üzletelni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27218_resized.jpg?avcount=1713554112
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135104_auto_resized.jpg
astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713554112
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713554112
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141717_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól