Aktuális

„Képtelenség, hogy el akarta volna dobni az életét” – a Dunába fulladt a kisgyerekes Tamás

Bors

Létrehozva: 2021.06.20.

Huszonöt kilométerre találták meg attól a helytől Pfeiffer Géza Tamás holttestét, ahonnan a 25 éves férfi belevethette magát a Dunába.

Forrás: Pixabay

A kisgyermekes édesapát még június 10-én ragadta el a folyó a budapesti Boráros térnél, élettelen teste pedig csak négy nappal később, Tökölnél került elő. A rendőrség szerint nem bűncselekmény áll a tragédia hátterében, de az elhunyt fiatal édesanyja kizártnak tartja, hogy fia öngyilkos lett.

Az egyik verzió szerint levette a cipőjét és a pólóját, eldobta a telefonját, aztán szándékosan beleugrott a Dunába. Állítólag vagányságból tette, mondván, majd kiúszik a másik oldalon.

Egy másik verzió szerint öngyilkos akart lenni, de én ebben nem hiszek. Képtelenség, hogy a fiam el akarta volna dobni az életét – sírta el magát az édesanya, Berki Erzsébet.

A nő teljesen összeomlott. A tragikus körülmények között elhunyt fiatal családja Szabolcs megyében él, ő azonban egy ideje a fővárosban próbált szerencsét – írja a Blikk.

– Már volt egy négyéves gyermeke, akinek az anyjától az utóbbi időben eltávolodott. A fiam lakott Tatabányán is, csak a közelmúltban költözött Budapestre. Alkalmi munkákból élt, és egy belvárosi lakásban húzta meg magát az ismerőseivel. Tudomásom szerint többek között az utolsó napján is velük volt. Rossz társaságba keveredett, állítólag valaki teletömte nyugtatókkal is, de fogalmam sincs, miképp kerülhetett a folyópartra – magyarázta Erzsébet. 

– Állítólag sodrás közben kiabált szegény, próbált segítséget kérni, de senki nem ugrott be utána.

Mindvégig reménykedtem benne, hogy valahol kimászott, pokolian fájt, amikor a rendőrök közölték, egy járókelő rátalált Tökölnél. Mintha kitéptek volna egy darabot a szívemből

– zokogott a fiú édesanyja.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141572_auto_resized.jpg
origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713584111
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145602_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140989_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144868_auto_resized.jpg
ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145007_auto_resized.png
hirtv.hu

Olyan történetet idézett fel Orbán Viktor, amitől ledöbbent a hallgatósága + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713584111
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143035_auto_resized.jpg
travelo.hu

Videó: Anyukája mellett szinte eltörpül a Szegedi Vadaspark legújabb, cuki lakója

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713584111
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713584111
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143582_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145449_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Lövéshangokra riadtak fel a szegediek, a város több pontján is észlelték a különös zajt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól