Aktuális

Tragikus vég: Saját életét adta kutyájáért, elnyelte az örvénylő Duna Csabát

Bors

Létrehozva: 2021.06.25.

Imádta az állatokat Csaba, Bessyt egy menhelyről hozta ki, mindent megadott neki. Pár hete éppen játszani és túrázni voltak Linz környékén, amikor a Duna holtágába belecsúszott a keverék kutyus. Csabi utánaugrott, kimentette, de annyi ereje nem maradt, hogy ő is kimásszon az örvénylő folyóból.

Forrás: Bors

Csabi soha nem akart beállni a sorba, lázadt az életnek nevezett taposómalom ellen, inkább világot látott, utazott, élményeket akart szerezni. A mának élt, csak boldog akart lenni, és meg is teremtette minden nap magának úgy, hogy ezzel másokat sosem bántott meg.

Igazi vagány volt, akit mások titokban mindig csodáltak, testvére szerint hajmeresztőbbnél hajmeresztőbb történetei voltak. De hatalmas szíve volt, mindig segített a bajba jutottakon, egyszer egy sérült kismadárkát vitt haza, megszelidítette, a városban úgy közlekedtek, hogy a vállán csücsült Crowley.

A sok kaland után végre megállapodott, Ausztriában éltek a párjával

– mondta szomorúan a Borsnak Csabi testvére, Vivien. – Pár hónappal ezelőtt a Mancs menedéktől örökbe fogadtak egy kutyust is, Bessyt. Annyira imádta, mindenre megtanította, ahová tudta, vitte magával. Nagyokat sétáltak hármasban, azért is furcsa, hogy a tragikus napon egyedül ment ki Bessyvel. A Duna holtágánál jártak, a zsilip mellett, frizbiztek, kedvence belecsúszott az örvénylő vízbe. Bátyám azonnal utána ugrott, sikerült is kimentenie, kitette a partra, de ő már nem bírt kimászni…

Miközben Csabi mentette a kutyáját, a rendőrök is odaértek. A hős gazdinak csak a holttestét tudták kihúzni, Bessyt visszaadták a párjának.

Élet nélküle

Csabi számomra nem csak egy testvér volt

Egy személyben volt a legjobb barátom is, akivel a legmélyebb érzelmeimet és a legféltettebb titkaimat megoszthattam, tanítóm, aki igazi értékrendekre okított, helyes irányt mutatott, ha megérdemeltem megdorgált, ha megszolgáltam megdicsért. Ő mindig ott volt, amikor szükségem volt rá, akkor is ha éppen a világ másik végén koktélt szürcsölgetett. Pár perc beszélgetés vele és máris szebbnek láttam a világot. Azt terveztük, hogy hamarosan költöznek kedvesével utánunk Németországba, hogy közelebb legyen hozzánk! Mert neki csak mi számítottunk: édesanyánk, párja, én, és Bessy...Nem tudom, hogyan lesz nélküle.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083755_auto_resized.png
origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711695621
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087355_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086745_auto_resized.jpg
ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084803_auto_resized.jpg
vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711695621
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17063274_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711695621
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090910_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Gyerekként is nehéz volt, na de most megbirkózol-e ezzel a helyesírási teszttel?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/F3OgdeP5THs1FGN0dLgE0ZgrEAumFu0hzgOkiKp3jlU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzg3YTQ4NGVkZjlkMTRhNGNiYThlMzM0YzE4ZWRjYzNh.jpg
Aktuális

Varga Juditék legnagyobb fiának is elege van a lelki terrorból nem akar Magyar Péternél lakni

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/_BTJW0fSOY89ZQgaCs27P5pL6yQ1MJ1tfUCsg5d5DhY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzMzZjY4MDg4NmYxMzQ3ZDU5YzJlYjZkZmY5YTI0ZDE1.jpg
Tűz

Álmukból felriadva menekültek az emberek: drámával indult a húsvét Budapesten