Aktuális

Drogos testvére végzett vele - Szörnyű haláltusa után halt meg Veronika

Bors

Létrehozva: 2021.04.23.

Képtelen volt végignézni a kishúga holttestéről készült képeket Sz. János, az a biatorbágyi fiatal, aki két éve drogmámortól és elvonási tünetektől őrjöngve torkon szúrta testvérét, Veronikát. Édesapja végigzokogta a tárgyalást.

Forrás: Thinkstock

Lánccal és bilincsben, lehajtott fejjel, remegő kézzel érkezett a bíróságra a most 22 éves Sz. János.

A férfi láthatóan fehér arccal lépett a terembe, ami nem csoda, ugyanis a tárgyalás csütörtöki napján az orvosszakértőket hallgatták meg, akik részletesen beszámoltak arról, hogyan végezte ki az akkor 20 éves férfi korábban imádott kishúgát, Veronikát. 

Anyjára is rátámadt

Mint arról a Bors már korábban is írt a fiatal, kábítószerfüggő János, bár jó családi körülménye között él, rászokott a drogokra,

egy júniusi napon pedig, drogelvonási tünetektől őrjöngve megtámadta testvérét.

Veronikával először csak dulakodtak, majd többször is megütötte és ájulásig fojtogatta a 17 éves lányt, akinek az ernyedt testét a fürdőszobába vonszolta, és egy 31 centis késsel átszúrta a torkát. Hogy tettét elfedje, egy hatalmas plüssmackót fektetett testvére ágyába, mintha Veronika ott feküdne, majd az ijedelemtől sokkosan hazatérő édesanyjának, Gabriellának is nekiesett. Bár őt is megpróbálta megfojtani, végül elrohant, és a közeli búzatáblákban húzta meg magát. 

Le kellett szíjazni 

A zsaruk hamar rátaláltak Jánosra, aki még mindig őrjöngött, olyannyira, hogy a mentősök kénytelenek voltak leszíjazni őt. A tárgyaláson részt vettek szülei is, édesanyja, K. Gabriella azonban képtelen volt végignézni szeretett lánya testéről készült boncolási fotókat, így ő kiment a tárgyalóból, míg János arra kérte a bírót, hogy olyan helyre ülhessen, ahol nem látja a képernyőt.  A férfi azonban még így sem mert felnézni, kezébe temetett arccal ülte végig a tárgyalásnak ezen részét. 

Zokogott az apa

Az orvosszakértő szerint Veronika szörnyű haláltusát élt meg halála előtt:

A fuldoklás igen nagy gyötrelmet okozott neki a halála előtti pillanatokban

– magyarázta az orvosszakértő. A testvérpár édesapja is a eljött az ülésre, a férfi ugyan nem ment ki, mikor lánya halálának borzalmas körülményeit taglalták, de egy székre borulva zokogott. A férfi vallomásában a drogfüggőséggel magyarázta tettét:

- Kábítószerelvonásom volt, nem bíztam anyukámban, nem bíztam a húgomban sem, drogok befolyásoltsága alatt álltam. Ezt tettem, de vállalom a következményeit – mondta korábbi vallomásában. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144384_auto_resized.jpg
origo.hu

Nagy a baj: a németek közölték, Oroszország hamarosan megtámadja a NATO-t

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713567010
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143728_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elképesztő tündércukiság: legfrissebb fotóján Berki Emma tiszta apukája!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145007_auto_resized.png
hirtv.hu

Olyan történetet idézett fel Orbán Viktor, amitől ledöbbent a hallgatósága + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143473_auto_resized.jpg
life.hu

Most lehet félnivalója Tom Cruise-nak: lánya, a 18 éves Suri boríthatja a bilit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142134_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Meghalt Ferich Balázs, a Supermanagement társalapítója, Azahriah menedzsere

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27220_resized.jpg?avcount=1713567010
origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144894_auto_resized.png
lakaskultura.hu

Váza saját kezűleg: Zseniális DIY-ötlet a lakberendezés szerelmeseinek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713567010
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713567010
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145602_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól