Aktuális

Drága idényzöldség: 1000 forint is lehet a jó spárga kilója

Bors

Létrehozva: 2019.03.30.

Tavaly nyomott árakon tudták csak eladni a termelők, pedig a zöldségek királynőjének is nevezik a fehér spárgát. A piacokon még ugyan ritka vendég lehet, de nagyjából két hét múlva már a szupermarketekben is megtalálhatjuk.

A napokban már elkezdték betakarítani a spárgát az egyik legnagyobb termőterületen, a Csongrád megyei Öttömös határában, ahol első alkalommal meg is ünneplik majd a szezon kezdetét. Bár június-júliusra esett a zöldségek szezonja, már korábbi fajtával dolgoznak a Spárga-Kert Kft.-nél. A cég 25 éve foglalkozik spárgával, mára az egyik legnagyobb termelővé vált, maguk végzik a tisztítást, osztályozást, csomagolást is.

– A spárga termesztése minden részében speciális, a gépektől kezdve a betakarításig, sok minden kézi munkával történik. Így eleve drága a zöldség, az önköltségi ára 7-800 forint kilónként, ezért nem lehet olcsóbb – mondta a Borsnak Seller Attila. – Tudni kell, hogy az első darabok a legfinomabbak, legzsengébbek, így azokat érdemes megvenni. Vigyázni kell arra, hogy ha nagyon akciózzák a spárgát, az már nem lesz jó, megfárad, fásabb lesz – tette hozzá a cég egyik ügyvezetője.

A termelők szerint egyébként külföldön sokkal nagyobb a kereslet, míg itthon nagyon keveset fogyasztunk belőle, hiszen nem olcsó sem a zöld, sem a fehér spárga, de évről évre egyre nagyobb a kereslet iránta. Körülbelül két hónapon át lesz majd a boltokban a magyar spárga, és mivel idén sokkal jobb volt a termés, a reális ára fél kilónként akár 1000 forint is lehet. Persze a szezon előrehaladtával lehetséges, hogy olcsóbban is hozzá lehet jutni. Aki pedig szívná a fogát az árakon, annak jó tudni, cserébe viszont ez az a zöldség, ami köszönőviszonyba sem kerül semmilyen vegyszerrel, hiszen a betakarítás után indul el a műtrágyázása, de a növényvédelem is.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089698_auto_resized.png
origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711686912
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089525_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088272_auto_resized.jpg
ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088417_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Beindult a mémgyár: mutatjuk a legfelkapottabb Magyar Péterről szóló mémeket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711686912
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091619_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 29.: Túlcsordulnak az érzelmek nagypénteken

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080117_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711686912
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082722_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/PYCAtXdhmh9LsdnAirr_T21AcF0Nlkx-6--SdEnTg2g/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzAxMGQ1MWRmNjk5YTQ5ODU4NDVkNzc1MzQ3MmQwODQ1.jpg
Aktuális

"Együtt nézték a futamot" - Szívszorító: egymás mellett halt meg apa és fia a tragikus lábatlani ralin

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/exuIu_AbRG4eF0Q92vXzfxtL7aSxQ846EekyWfb8AfM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjZjZhNTEwNTUxODRiNDJhYmFiMGQ2MDY1NzMzMmIy.jpg
tragédia

"Az apja rögtön a vízbe ugrott, én hívtam a mentőket" - Megszólaltak a Kecskeméten vízbe fulladt Andorka szülei