Aktuális

Dózsa György úti baleset - Háromszor élesztették újra M. Richárdot

B. B.

Létrehozva: 2019.07.06.

<p>Nemhogy fékezett, inkább gyorsított hófehér Mercedesével a Dózsa György úti gázolás egyik vádlottja, M. Richárd.</p>

Nyugodt arccal, barátjával együtt érkezett a bíróságra M. Richárd, a tragikus Dózsa György úti baleset egyik okozója. Mellette, családja körében érkezett az 55 éves N. József, aki a másik kocsit, a Citroënt vezette. 2017 májusában M. Richárd autója ezt a kocsit lökte a közeli buszmegállóba, ahol többen megsérültek, ketten pedig meghaltak. A két vádlott nem szólt egymáshoz a tárgyaláson, tisztes távolságra foglaltak helyet. Nem csoda, a szakértői vizsgálatokból kiderült ugyanis, hogy a két ember életébe kerülő baleset során a fiatal autókereskedő és a középkorú mérnök is hibázott.

Gázzal akarta kikerülni az elé vágó autót

Császár Gergely műszaki szakértő szerint, míg Richárd a megengedett sebességnél jóval gyorsabban, jogosítvány nélkül hajtott, addig József szabálytalanul, záróvonalat átlépve kanyarodott elé. Emellett most az is kiderült, hogy Richárd, aki ekkor közel 125–130 kilométeres sebességgel repesztett, az elé kanyarodó Citroën láttán nem a fékbe taposott, ahogyan azt korábbi vallomásában állította, hanem éppen ellenkezőleg.

– Nem fékeztem, hanem gázadással próbáltam kikerülni az elém vágó autót. Mentségemre legyen mondva, azért zavarodhattam össze a korábbi vallomásnál, mert a baleset után, a hordágyon hallgattak meg – mondta M. Richárd. A szakértő szerint ez hiba volt, ugyanis ha fékez, az ütközés alacsonyabb sebességnél történt volna meg. Richárd azonban azt mondta, valójában nem számít, milyen sebességgel hajtott, hiszen József szabálytalanul érkezett elé.

József öve nem volt bekapcsolva

N. József a vádlottak padjától távolabb kezdett beszélni, ezért a bírónő felszólítására kénytelen volt a padhoz állni. A férfi szinte semmire nem emlékszik a tragédia pillanatából, a kórházban tért magához. Ő maga – mint M. Richárd – súlyosan megsérült. 

– Nagyon sajnálom, ami történt. A családokkal felvettem a kapcsolatot. Kollégám, K. Péter temetésén is részt vettem, Dávidén csak azért nem, mert akkor kórházban feküdtem – mondta elcsukló hangon az 55 éves mérnök. A szakértő még elmondta, bár József azt állítja, hogy az öve be volt kapcsolva, ő a vizsgálat közben erre utaló jelet nem látott.

Háromszor élesztették újra, heti kontrollra jár

M. Richárd sosem tagadta, hogy hibázott, elismerte, hogy túl gyorsan ment a baleset pillanatában, és sajnálja a történteket. Mint mondta, ez mindenki számára tragédia: 

– Tudom, hogy hibáztam, ezt el is ismertem mindig. Ezért kapjam is meg a büntetésem. De a tényleges bűneimért, és ne azért, mert M. Richárdnak hívnak – szögezte le a férfi, aki a tárgyalás előtt nem sokkal szívműtéten esett át:

– Háromszor élesztettek újra, hetente járok kontrollra  – mondta a Borsnak a férfi. Hozzátette, ezért is adtak be ügyvédjével kérvényt, hogy a balatonfüredi szívklinikára elmehessen.

– A lakhelyelhagyási tilalom Pest megyére vonatkozik. Amióta ez érvényben van, mindent betartok, így szeretnénk kérvényezni, hogy lemehessek Balatonfüredre. Fel vagyok rá készülve, hogy az ügyészség szigorítást kér – tette hozzá M. Richárd.

„Az élete nem ér annyit, mint a fényezés”

A gázolás mellett Richárd másik ügyét, egy garázdaságot is tárgyaltak: a vád szerint 2015-ben egy biciklist szorítottak le a kerék­párútról egy BMW-vel. Amikor a kerékpáros ráütött a kocsira, Richárd fékezett, és azt kiáltotta: az élete nem ér annyit, mint a fényezés a kocsin. Ebben az ügyben M. Richárd leszögezte, hogy butaság volt, amit tett, és elnézést kért.

Havi 200 ezerből él

A tárgyalás elején M. Richárd elmondta, hamarosan ügyvezetője lesz egy cégnek, amiből havonta 200 ezer forint bevétele származik. Autókereskedéssel foglalkozik, Németországból hoznak be autókat lízingre. M. Richárd szerint alkoholt és kábítószert nem fogyasztott a baleset napján, azaz hétfőn, de előző héten pénteken a barátaival egy szórakozóhelyen viszont mindkettőt. Azt mondta: édesanyja halála nagyon megviselte, zaklatottá vált, amikor pedig valaki megkínálta őt droggal, elfogadta.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142355_auto_resized.jpg
origo.hu

Elítélték a mozdonyvezetőt, aki kisiklatta a vonatot Tatabányánál

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27198_resized.jpg?avcount=1713505510
origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra Csabi: Még egy peteérést bevárok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138611_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135573_auto_resized.jpg
ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137514_auto_resized.jpg
vg.hu

Megérkezett a bejelentés: egyszerre emelkedik és csökken nagyot Magyarországon az üzemanyag ára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27197_resized.jpg?avcount=1713505510
origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17131917_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Fantasztikus fizetésért toboroz dolgozókat a Lidl – ha kell, szállást is biztosítanak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713505510
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713505510
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/AJBybZq_kkFjUfUJ90wiJ12QbCpIi6bRV2wuUdnjZcw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2UxOGZlY2EyMjVmNjQ2YWRiNjQ1NmZlYTQ4NjI3ZDYy.jpg
Tragédia

Most jött: halálos baleset Budapesten, a vétkes sofőr elmenekült

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mSts2k-JQqRYODCdW16d4eqJA9FMyXwYmZjTAbujoAc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU0ZWEyYWViNjJmOTRhMzZhN2VhOTU0NWViNDI3MjJh.jpg
Megindító

„A szemeim előtt hunyt el” – kisfia 5. születésnapján halt meg Luca