Aktuális

Dömötör Csaba: az elmúlt tíz esztendő a magyarok felívelő időszaka volt

Bors

Létrehozva: 2021.08.20.

Az elmúlt tíz esztendő a magyarok felívelő időszaka volt - jelentette ki Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára a felvidéki Dunaszerdahelyen, ahol beszédet mondott az állami ünnepen rendezett megemlékezésen pénteken.

A Csallóköz központjának számító városban tartott ünnepségen több százan vettek részt, köztük a felvidéki magyar politikai és civil érdekképviselet vezetői.

Dömötör Csaba az államalapító király által ránk hagyott örökségről, a nemzeti szuverenitás és az összetartozás fontosságáról, az elmúlt években elért eredményekről és a jövő hordozta kihívásokról beszélt.

Kiemelte: az elmúlt tíz esztendő a magyarok felívelő időszaka volt, s bár a tennivalók mindig magasabbra tornyosulnak, mint az eredmények, számos dolog van, amire büszkék lehetnek a magyarok. Például arra, hogy helyreállították a munka becsületét, a gazdaság erősebb lábakon áll és ennek köszönhetően a családokat és a külhoni nemzettársakat is erőteljesebben lehet támogatni.

Szent István örökségét említve hangsúlyozta: az nem értelmezhető az összetartozás érzése és az összefogás parancsa nélkül, s a magyar kormány ezért támogatja sokféle módon a külhoni magyar közösségeket.Dömötör Csaba kiemelte: vannak, akik gyengítenék a magyar és magyar közti kötelékeket és olyanok is, akik kivennék a legfontosabb döntéseket a nemzeti kormányok kezéből. A magyarok közös történelme sok példáját mutatja annak, amikor ilyen ártó erők egy év alatt is képesek voltak lerombolni azt, amit a magyarok évtizedek, évszázadok alatt felépítettek.

"Ezt ne hagyjuk sem idén, sem jövőre" - hangsúlyozta a politikus, rámutatva: nem szabad elkövetni azt a hibát, hogy a számunkra fontos dolgokat természetesnek vesszük, azokért ugyanis nap mint nap meg kell küzdeni. Kiemelte: mint ezer éve, most is a veszélyek korát éljük, s akkor lehet erősebben kikerülni az embert és nemzetet próbáló időkből, ha a legfontosabb döntéseket magunk hozzuk.

"Nekünk most újra találkozónk van saját felelősségünkkel" - hangsúlyozta Dömötör Csaba, rámutatva: felelőséggel tartozunk azért, hogy ezer év múlva is el lehessen mondani: egy vérből valók vagyunk.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146195_auto_resized.jpg
origo.hu

UFO-k miatt riasztották a segélyhívót, a rendőrök sem hittek a szemüknek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27221_resized.jpg?avcount=1713600612
origo.hu

Kiderült, hogy mikor térhet vissza az Uber Budapestre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146291_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: egyetlen páros döntött az együtt maradás mellett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132777_auto_resized.jpg
ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146193_auto_resized.png
hirtv.hu

Bayer Zsolt: Ideje végképp eldöntenünk, hogy tényleg akarunk-e mai nyugati és európai ország lenni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27234_resized.jpg?avcount=1713600612
origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713600612
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713600612
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144310_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól