Aktuális

Ön szerint is túl szexi ez a felső egy vidámparkba? videó

Bors

Létrehozva: 2021.06.23.

Értetlenül állt a fiatal nő a helyzet előtt: egyszer csak megjelentek mellette a biztonságiak, és kerek perec közölték vele, hogy öltözzön át.

Alaposan meglepődött a floridai Disney World egyik látogatója, amikor odalépett hozzá az élménypark egyik biztonsági őre, és közölte vele, hogy az a felső, amit visel, bizony nem illik ide, ezért megkéri, hogy öltözzön fel rendesen.

A 22 éves Alyssa Schueller a Tiktokon számolt be az esetről – videójára eddig közel négymilliószor kattintottak.

Alyssa ráadásul nem csak azért áll értetlenül a történtek előtt, mert szerinte semmi kivetnivaló nem volt a felsőjében, de azért is, mert aznap az egész délelőttöt a Disney World Animal Kingdom nevű részén töltötte, ahol senki sem tette szóvá, sőt, később is visszament, és akkor is megfelelő volt az a szerelés, ami a park Epcot nevű vidámpark-részén túl szexinek bizonyult.

A park weboldala szerint egyébként a területre csakis megfelelő öltözékben lehet belépni, hiszen családcentrikus értékeket képviselnek – a kommentelők többsége szerint azonban ha az ember annyit kifizet a belépőért, mint a Disney Worldben, akkor viselhessen már ízléses keretek közt azt, amit akar.

A sztorihoz hozzátartozik, hogy Alyssát a park egyik boltjába vezették, ahol kapott egy reklámpólót, hogy "elfedje" magát, ami kapcsán valaki kifejezett elismerését fejezte ki, a Disney ugyanis nem gyakran osztogat ingyencuccokat.

(Via)

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27209_resized.jpg?avcount=1713519617
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27208_resized.jpg?avcount=1713519617
origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143293_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Megfenyegette egy baloldali aktivista a kormánypárti képviselőket a Parlamentben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142129_auto_resized.jpg
ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141618_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Hídpénzbotrány: Kiderült, hol landolhatott a Lánchíd-felújításból „kiszedett” másfélmilliárd forint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27207_resized.jpg?avcount=1713519617
origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143370_auto_resized.jpg
travelo.hu

Ezeket a városokat a legjobb gyalog vagy bringával felfedezni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713519617
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713519617
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142140_auto_resized.jpg
borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143728_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elképesztő tündércukiság: legfrissebb fotóján Berki Emma tiszta apukája!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/cV_zKLJtUUAr_iyQKgLleOIJLP242xQtyUMr7jzKHzY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RiNTBiYWU1YzZkYjRmMGE5MDg3Yjk3N2YxYjM3OTY2.jpg
béke

Orbán Viktor üzent a magyaroknak: "Csak a béke!"

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/-JKg0O5mjMpAgSst6AB5EeypzTRT_q8XzMD_huMzjak/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwYTdhZGQ2Zjc2MDRmOGFiMmUzZjRlYmIwM2I0YTRi.jpg
politik

A közelgő európai választásokról tett bejelentéseket Orbán Viktor