Aktuális

Maruzsa a túlterhelés miatt leálló digitális rendszerről: Ez olyan, mintha decemberben a hólapátolókat meglepné a tél

MTI

Létrehozva: 2021.03.09.

A köznevelésesért felelős államtitkár felszólította az E-Kréta Zrt.-t a hibák kijavítására azt követően, hogy túlterhelés miatt hétfőn leállt a digitális Kréta rendszer és a kollaborációs tér.

Maruzsa Zoltán a Kossuth rádió keddi, Jó reggelt Magyarország! című műsorában hangsúlyozta: a cég vállalta a felelősséget a hétfői hibáért, és közleményben elnézést kért a szülőktől.

"Ma bizonyítaniuk kell, bírnia kell a rendszernek a rohamot, ezt az elvárást világossá tettem. A tegnapi hiba nem fordulhat újra elő" - fogalmazott a politikus.

Szerinte nem elfogadható, hogy alábecsülték a terhelést. Ez kicsit olyan, mintha decemberben a hólapátolókat meglepné a tél - fogalmazott.

Elmondta, a járvány harmadik hullámának felfutása indokolja a kontaktusszám csökkentése érdekében a köznevelési intézmények bezárását.

Ugyanakkor arra számít - folytatta az államtitkár -, hogy a tervezett egy hónapos időszak elegendő lesz arra, hogy radikálisan csökkenjen a fertőzésszám. Annál is inkább, mert időközben a tömeges oltás is zajlik, mindez pedig lehetővé teszi az intézmények újranyitását.

Közlése szerint az adatok azt mutatják, hogy tényleg csak a legindokoltabb esetben igényeltek a szülők gyermekfelügyeletet erre az időszakra. Óvodai felügyeletet 8892 gyermek szülei, míg iskolait 2679 gyerek szülei igényeltek. Ez az óvodák esetében a teljes létszám 2,76 százaléka, míg az iskolások 0,37 százaléka - ismertette.

A kollégiumok esetében az intézményvezetők engedélyezhetik a bentlakást indokolt esetben - tette hozzá Maruzsa Zoltán.

Arról is szólt, hogy kockázat nélkül megszervezhető mind az írásbeli, mind a szóbeli érettségi, hiszen áprilisra a kontaktszámot csökkentő intézkedések és a tömeges oltás hatására leszálló pályán lesz a járvány.

Emléketetett arra, hogy tavaly sem volt járványügyi hatása az érettséginek, miközben tavasszal 80 ezren tettek írásbeli, ősszel pedig 30 ezren szóbeli vizsgát.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088434_auto_resized.png
origo.hu

A TV2 házaspárja váratlanul különvált

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26455_resized.jpg?avcount=1711671013
origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089032_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Pokolian nehéz feladvány: ezt csak az emberek 1 százaléka tudja megoldani

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091194_auto_resized.jpg
hirtv.hu

A Frizbi interjú után Magyar Péter bejegyzést tett közzé + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086839_auto_resized.jpg
ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084803_auto_resized.jpg
vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26454_resized.jpg?avcount=1711671013
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17025426_auto_resized.jpg
astronet.hu

Nagy tavaszi szerelmi horoszkóp 2024.: nem fogunk unatkozni a következő időszakban…

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711671013
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090779_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A dokik azt mondták, csak megfázott: napokkal később elhunyt a tündéri négyéves kislány

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087051_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ez még Hamiltonnál is nagyobbat szólhat, elképesztő átigazolásra készül a Red Bull

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/exuIu_AbRG4eF0Q92vXzfxtL7aSxQ846EekyWfb8AfM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjZjZhNTEwNTUxODRiNDJhYmFiMGQ2MDY1NzMzMmIy.jpg
tragédia

"Az apja rögtön a vízbe ugrott, én hívtam a mentőket" - Megszólaltak a Kecskeméten vízbe fulladt Andorka szülei