Aktuális

Diákjának szül a szegedi tanárnő – vizsgálat indult az ügyben

Munkatársunktól

Létrehozva: 2018.01.31.

Saját diákjától vár gyereket, és nemsokára szülni is fog egy szegedi tanárnő. Az asszony ügyét kivizsgálták, és az bizonyos: valóban volt kapcsolata a diákjával.

Forrás: Thinkstock

Hihetetlen pletykától hangos egy elit szegedi középiskola tanárija: az a szóbeszéd járja, hogy az egyik tanár az iskola diákjától vár gyermeket. Úgy tudjuk, hogy a rendkívül nívós, országszerte elismert oktatási intézményben már évek óta tanított történelmet az ügy egyik érintettje, a szerelembe esett tanárnő.  

Diákjai kedvelték, többeket – köztük az érintett fiatalt is – tanulmányi versenyekre is felkészítette. Az bizonyos, hogy az ügy nem maradt kettejük féltett titka: kipattant, sőt jelentették is. Először az említett iskola indított belső vizsgálatot, majd a tankerület vette át az ügyet. 

– Teljeskörű és alapos vizsgálatot folytattunk, melynek során bizonyítást nyert az, hogy valóban volt kapcsolat a tanár és diákja között. Azonban a vizsgálat eredményei szerint a történtek már a diák érettségije után estek meg. Mind a belső vizsgálat, mind pedig a tankerületi ugyan erre a végeredményre jutott – mondta el lapunknak az iskola igazgatója. Hozzátette, bár azt tudták, hogy a tanárnő jó viszonyt ápol diákjával, akit két éven keresztül készített fel egy versenyre, de sem ő, sem pedig a tantestület tagjai nem sejtették, hogy viszony lehet köztük. A vizsgálat valóban alapos volt, a fiú szüleivel is beszéltek a kialakult helyzetről.

Azt nem tudni, hogy a tanárnőt érte-e bármilyen megrovás az ügyben. Ha mégis érte, a retorzió enyhe lehetett, mert állását nem veszítette el. Az intézményből ment el szülési szabadságra ősztől, nemsokára pedig érkezik a baba. Azt, hogy valóban a diák lenne az apa, nem lehet tudni. A vizsgálat szerint viszonyuk az érettségi után kezdődött. A gyermek fo­gantatása is feltehetően akkor történt, amikor a fiú már nem volt tagja az iskolának, így ez már nem lehet része a vizsgálatnak sem. Információink szerint a hírek a tantestületet is alaposan megosztották, volt, aki azt mondta, bosszúhadjárat indult a tanárnő vagy éppen az iskola ellen. Lapunk megkereste a Kliket az üggyel kapcsolatban, de még nem reagáltak érdemben.

Hasonló esetek a világban

Óvadékkal szabadlábon
Egy amerikai tanárnő 15 éves diákjától esett teherbe Virginiában. A tanár és diákja sülve-főve együtt voltak, azonban titkolták kapcsolatukat. Ez egészen addig sikerült is, míg a fiú közösségi oldalán el nem büszkélkedett azzal, hogy az iskola egyik dolgozóját ejtette teherbe, biztos, ami biztos, közös fotójukat is kiposztolta. A nőt elfogták, óvadék ellenében elengedték.

Ítélet után házasság
Ausztriát megdöbbentette 2012-ben egy 13 éves diák és 41 esztendôs tornatanárának viszonya. A tanárnőt kirúgták, a gyermek szülei feljelentették, 22 hónapra felfüggesztett börtönre ítélték. Ez azonban nem zavarta őket: azóta összeházasodtak, és gyermekük is született.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17147198_auto_resized.jpg
origo.hu

Megdöbbentő leleplezés Bécsben: megvan honnan pénzelik Magyar Pétert- videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27246_resized.jpg?avcount=1713623112
origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144310_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17147221_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Nahát, egy merő örömhír ez a TISZA-lista – nagyon köszönjük, Magyar Péter úr!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139242_auto_resized.jpg
ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130971_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Nem várt támogatás érkezett Orbánnak, magyar sztárok álltak a politikája mellé

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27250_resized.jpg?avcount=1713623112
origo.hu

Első gyerekét várja a Jóban Rosszban egykori színésznője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135104_auto_resized.jpg
astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713623112
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713623112
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27243_resized.jpg?avcount=1713623112
magyarnemzet.hu

Az Orbán-gyűlölő Lilu hatalmas öngólt lőtt, ezt nagyon benézte

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/2_G2BbD5rJO973e3CnrEbJU5Jx3bR5d0dE5sVBumpx4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzdhNDcwZTVhMzk4OTQyNzNiYWM0MDQ3MzY2M2VhODVl.jpg
Botrány

A Karácsony vezette Városházán landolhattak a Hídpénz-botrány lenyúlt milliói

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban