Aktuális

„A meztelenséggel semmi bajom sincsen, de...”: Demcsák Zsuzsát feszélyezik a testét alig takaró táncruhák - Videó

Bors

Létrehozva: 2021.09.20.

<p>Demcsák Zsuzsa egész életében inkább okosnak, mint szexinek szeretett volna kinézni, a Dancing with the Stars-ban azonban olyan ruhákat adnak rá, amelyek nem az eszét hangsúlyozzák ki.</p>

A műsorvezető Lilu műsorában vendégeskedett, aki a sminkelés mellett arról is faggatta, milyen fellépőruhákat kell majd viselnie a tánc során.

– Ez érdekes, merthogy ezek a ruhák nagyon sokat mutatnak, én pedig nem szoktam azért magamból mutatni – magyarázta Zsuzsa, mire Lilu megkérdezte tőle, hogy ez zavarja-e.

– Nem. Alapvetően a testtel, a testiséggel, a meztelenséggel semmi bajom sincsen, de van két tinédzser gyerekem és az ember nem mutogatja magát. Mint ahogy annál szerintem rosszabb nincsen, mint amikor egy nő nincsen tisztában a korával, és feleslegesen túl sok bőrfelületet mutogat magából. Szerintem az nem elegáns, nem szép. És itt azért úgy van, hogy az a minimum, hogy combtetőig felsliccelt, köldökig dekoltált, tehát amiket én automatikusan így húzok össze, úgyhogy ezt meg kell szoknom.

Lilu megnyugtatta Zsuzsát, hogy nem öncélú magamutogatásról van szó, mivel a tánc megköveteli ezt a fajta öltözéket.

– Mondjuk, 20 éven át azzal foglalkoztunk, hogy ne a külsőnket nézzék, hanem azt, hogy mi van a fejünkben. És akkor megszokjuk, hogy próbáljuk eltakarni a külső adottságainkat, vagy nem arra helyezni a hangsúlyt. Most meg azt kell megszoknod, hogy amit eddig megszoktál azt felejtsd el – mgyarázta részletesebben Demcsák, aki az egyik próbán el is sírta magát.

Lilu szerint Demcsáknak nem kell attól tartania, hogy az emberek a szexi, buta barna jelzővel illetik.

– Már nem aggódom azon, hogy most akkor mit fognak emiatt rólam gondolni, vagy kevésbé fognak jó műsorvezetőnek tekinteni, tehát ilyen nincsen már – helyeselt Demcsák.

– Tényleg olyan, mintha egy ábécét kezdenék el tanítani a testemnek. Tényleg nagyon sokféleképpen ki tudom magam fejezni, nagyon sok nyelvet beszélek, nagyon sokat használom a kezeimet, a gesztikulációmat, a mimikámat, ezért nem botoxoltatnék soha.

Demcsák Hajdú Péter műsorában őszintén vallott arról, hogy gyerekként nudistastrandra jártak a szüleivel.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143354_auto_resized.jpg
origo.hu

Kicsoda Kovács István bíró, Barcelona új közellensége?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27206_resized.jpg?avcount=1713514513
origo.hu

Háborús hangulat van Brüsszelben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141579_auto_resized.png
metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141496_auto_resized.jpg
vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143213_auto_resized.jpg
ripost.hu

Hajtóvadászat Budapesten: Halálos közlekedési balesetet okozott a gyorsforgalmin, most üldözi a rendőrség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27205_resized.jpg?avcount=1713514513
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143072_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713514513
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713514513
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142140_auto_resized.jpg
borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/-JKg0O5mjMpAgSst6AB5EeypzTRT_q8XzMD_huMzjak/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwYTdhZGQ2Zjc2MDRmOGFiMmUzZjRlYmIwM2I0YTRi.jpg
politik

A közelgő európai választásokról tett bejelentéseket Orbán Viktor

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/AJBybZq_kkFjUfUJ90wiJ12QbCpIi6bRV2wuUdnjZcw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2UxOGZlY2EyMjVmNjQ2YWRiNjQ1NmZlYTQ4NjI3ZDYy.jpg
Tragédia

Most jött: halálos baleset Budapesten, a vétkes sofőr elmenekült